Bajnokok Ligája bajnokok ligája

BL-döntő: a statisztika a Juventusnak kedvez, de…

BL-finálét még sohasem veszített a Real Madrid, a Juve viszont csak akkor nyert, ha címvédővel játszott. Címvédő még sosem ért csúcsra.

Szombat este a Bajnokok Ligája cardiffi fináléjában a Juventus ellenfele a címvédő Real Madrid lesz. Előzetesen biztos: a királyi gárda történelmet írhat, ha a 2016-2017-es szezon zárásaként csúcsra ér. Korábban ugyanis még sohasem volt arra példa, hogy valaki BL-címvédőként a következő évben újra csúcsra érjen. Összeállításunkban megnéztük, mely csapatok próbálkoztak címvédőként egy éven belül ismét a legjobbnak bizonyulni, és a kísérletük milyen eredménnyel ért véget.

Fontos megjegyezni, hogy a Bajnokok Ligája elődjében, azaz a BEK (Bajnokcsapatok Európa-kupája) harminchét szezonjában egyáltalán nem számított különlegesnek, ha egy csapat megvédte címét, hiszen a Benfica (1961, 1962), az Inter (1964, 1965), a Liverpool (1977, 1978), a Nottingham Forest (1979, 1980) és az AC Milan (1989, 1990) is képes volt arra, hogy egy más utáni két évben csúcsra érjen. Az Ajax Amszterdam (1971, 1972, 1973) és a Bayern München (1974, 1975, 1976) korábban triplázott egymás után, míg a Real Madrid 1955 és 1960 között nem talált legyőzőre.

A legrangosabb európai kupasorozatot az 1992-1993-as szezontól kezdve hívjuk Bajnokok Ligájának, címvédőként pedig az AC Milan, az Ajax Amszterdam, a Juventus és a Manchester United próbálkozott csúcsra érni, de egyikük sem járt sikerrel. Mutatjuk:

1993-1994: AC Milan – FC Barcelona 4-0
1994-1995: Ajax Amszterdam – AC Milan 1-0

A milánóiak az 1995-ös bécsi fináléban az ajaxos Patrick Kluivert hajrágóljára nem tudtak válaszolni, így címvédőként alulmaradtak a holland csodacsapattal szemben.

1994-1995: Ajax Amszterdam – AC Milan 1-0
1995-1996: Juventus – Ajax Amszterdam 1-1. Büntetőkkel 4-2.

Legközelebb a bravúrhoz az Ajax Amszterdam állt, hiszen az 1995-ös sikerük után egy évvel később ismét fináléba jutottak, ám a római döntőben végül csak büntetőkkel tudott a Juventus diadalmaskodni.

https://www.youtube.com/watch?v=PcgxKbQwMOY

1995-1996: Juventus – Ajax Amszterdam 1-1. Büntetőkkel 4-2.
1996-1997: Borussia Dortmund – Juventus 3-1

1997-ben az Ajaxhoz hasonlóan a Juventus is elbukott címvédőként. A müncheni döntőben a Borussia Dortmund 3-1-re verte a torinóiakat, az átok tehát tovább élt…

2007-2008: Manchester United – Chelsea 1-1. Büntetőkkel: 6-5
2008-2009: FC Barcelona – Manchester United 2-0

A 2007-2008-as szezon végén a nagy rivális Chelsea-t végeredményben büntetőkkel múlta fel a Manchester United, a vörös ördögök pedig egy évvel később ismét döntőt játszhattak. A római finálé azonban ismét nem kedvezett a címvédőnek, a Barcelona 2-0-ra nyert.

2015-2016: Real Madrid – Atlético Madrid 1-1- Büntetőkkel: 5-3
2016-2017: Juventus – Real Madrid ?:?

A tavalyi berlini fináléban madridi házidöntőre került sor, a Real Madrid pedig 1-1-es eredmény után a büntetőpárharcban már jobbnak bizonyult az Atléticónál. A Real címvédőként szombaton ott lesz Cardifbban, ám egyelőre nagy kérdés, hogy a címvédők átkát meg tudja-e törni.

Ami pusztán statisztikai értelemben a Juventus, illetve a Real Madrid mellett szól

A Bajnokok Ligája kiírásban a Real Madrid már a hatodik, míg a Juventus az ötödik fináléjára készül. A madridiak eddig öt alkalommal nem tudtak botlani, tehát még hibátlanok, míg a torinóiak csupán egy alkalommal nyertek, 1996-ban a címvédő Ajaxot verték. Mindez azt is jelenti, hogy a Juventus eddig csak akkor ért csúcsra, ha a regnáló címvédővel találkozott.

Az is az olasz csapat mellett szól, hogy ha jól szemügyre vesszük a statisztikákat, láthatjuk: 1989 óta minden hetedik évben olasz csapat emelhette magasba a BEK/BL-trófeát. (Perszer a köztes években is volt példa olasz győzelemre, hiszen 1990-ben, 1994-ben és 2007-ben is az AC Milané volt a végső siker.)

Hét évente olaszok csapatok nyertek a legrangosabb európai kupában. Vajon 2017-ben megszakad a sorozat?

  • 1989: AC Milan
  • 1996: Juventus
  • 2003: AC Milan
  • 2010: Inter
  • 2017: ???
  • Olvasói sztorik