– Nagyszerű a közérzetem, nem érzek magamon semmiféle nyomást. A Real élvezi az ilyen pillanatokat, amilyenek a szerdai mérkőzésen várhatók – mondta a francia szakember. A játékosként világbajnok edző a párharc kezdete óta sokszor hangsúlyozta már, és ezúttal sem felejtette el megemlíteni, hogy „a múltbéli eredményekből” nem lehet megélni, azokból nem szabad kiindulni.
– Ellenfelünknek is megvan az erőssége, nekünk is megvan – tette hozzá a „királyiak” trénere. – Hogy a közelmúltban két BL-döntőben nyertünk ellenük, nem jelenti azt, hogy simán búcsúztatjuk őket. Ha így gondolkodnánk, nagy hibát követnénk el.
Zidane – aki továbbjutás esetén játékosként és edzőként együttvéve már a hatodik BL-döntőjében vehetne részt – tagja annak a szűk elitnek, amely futballistaként és trénerként is nyert Bajnokok Ligáját, vagy a sorozat jogelődjének tekinthető BEK-et. Rajta kívül ez csupán hat klasszisnak sikerült.
– Úgy tekintünk a visszavágóra, mint bármely mérkőzésre – folytatta Zidane. – Maximális erőbedobással küzdünk majd, aztán meglátjuk, mi történik. A mi célunk változatlan, megpróbálunk gólokat szerezni.
A Real Madrid szerdán látogat a Vicente Calderón Stadionba az Atléticóhoz. Zidane együttese hazai környezetben Cristiano Ronaldo mesterhármasával 3-0-ra győzött – írja az MTI.
A Bajnokok Ligája történetében még nem volt címvédés, a Real Madrid lehet az ötödik csapat, amely eljut a címvédés lehetőségéig. Korábban az AC Milan (1995), az Ajax Amsterdam (1996), a Juventus (1997) és a Manchester United (2009) is elbukott címvédőként a fináléban. A bukik mindenestre jó esélyt látnak a trón megvédésére, a Tippmix például már csak 1.85-ös szorzóval kínálja a Real diadalát.