Bajnokok Ligája

Nagyágyúkkal indul csatába Madridban a Real és az Atlético

A 2014-es és ’16-os BL-finálé, valamint a 2015-ös negyeddöntő után ismét összecsap a két spanyol óriás.

A Bernabéu-stadionban indul a madridi szupercsata a BL-címvédő Real és városi riválisa, az Atlético közt. A két csapat rivalizálása éppen kilencven éve, 1927-ben kezdődött. Minden sorozatot figyelembe véve eddig 214 alkalommal játszottak egymással tétmérkőzést, 52 döntetlen mellett a Real 109-szer, az Atlético pedig 54-szer győzött.

A BEK-ben, illetve a BL-ben hétszer találkoztak, az Atlético egyszer, a Real négyszer nyert. Két meccsük lett döntetlen, ezek között volt a tavalyi milánói döntő is, amit végül tizenegyesekkel a Real nyert meg. Azóta két bajnokin mérkőztek egymással: novemberben a Vicente Calderón Stadionban a vendég Real győzött 3-0-ra, április 8-án pedig 1-1-et játszottak a keddi összecsapás helyszínén.

Így kezd a Real és az Atleti

REAL MADRID: Navas – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Isco, Kroos, Modric – Benzema, Ronaldo.

ATLÉTICO MADRID: Oblak – Savic, Lucas, Godín, Filipe Luis – Gabi, Saúl, Koke, Carrasco – Griezmann, Gameiro.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.