Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Allegri nem aggódott: Ha egész nap játszunk, akkor sem kapunk gólt

Luis Enrique szerint minden adott ahhoz, hogy a Juve megnyerje a BL-t.

Egyetlen egy kaput eltaláló lövéssel hozta le a szerda esti BL-negyeddöntő visszavágóját hazai pályán a Barcelona, így tulajdonképpen egy percig nem forgott veszélyben a Juventus továbbjutása a 3-0-s első meccs után. A találkozót követően a torinóiak vezetőedzője, Massimiliano Allegri kihangsúlyozta, ennél is tud jobban teljesíteni csapata, míg a katalánok trénere, Luis Enrique nem volt elégedett a támadójátékkal.

– Jár a dicséret a srácoknak a jelenlegi szezonban nyújtott teljesítményükért – kezdte Allegri. Egy újabb lépést tettünk előre egy top ellenféllel szemben, megérdemeltük a továbbjutást. Talán nyugodtabbnak és élesebben kellett volna játszanunk, de azért ez nem olyan könnyű a Barcelona otthonában, hiszen hazai pályán teljesen más arcukat mutatják. Támadásban ezúttal kevésbé voltunk hatékonyak, sokkal többet kihozhattunk volna az ígéretes kontrákból, a védekezésünkkel viszont elégedett voltam, kiválóan végeztük hátul a feladatunkat. Nem mindenki tud két meccset kapott gól nélkül lehozni a Barca ellen, ez egészen hallatlan. Mi azonban tudunk még ennél is jobban játszani, nem szabad elbizakodottnak lenni, még tovább akarunk javulni. Barzagli beállása után úgy éreztem, akár egész nap játszhattunk volna, akkor sem kapunk gólt. Mindenki kiválóan teljesített – idézte a Juventus hivatalos honlapja az olasz trénert.

– Ilyen a foci. Nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, mindenki erőn felül teljesített, a végsőkig küzdöttek – nyilatkozta szomorúan Luis Enrique a Barca hivatalos honlapján. – Nem adták fel, akkor is mentek előre, amikor már lehetetlennek tűnt a továbbjutás. Ezúttal sajnos egyszerűen nem sikerült a kapuba találni, kicsit tompák voltunk a támadó harmadban. Megemelem a kalapomat a Juventus előtt, nagyszerű játékosaik és remek edzőjük van, minden adott ahhoz, hogy BL-t nyerjenek. A továbbjutás egyértelműen Torinóban úszott el, az első félidő megpecsételte a sorsunkat. Sajnálom, hogy a győzelmet sem sikerült kicsikarnunk, de a bajnokságot és a kupát még megnyerhetjük, most már csak arra koncentrálunk.

Olvasói sztorik