Bajnokok Ligája bajnokok ligája

„Nincs az a játékvezető, aki továbbjuttatná a Barcát”

Ganxsta Zolee szerint újabb csodát már nem tud tenni a Barcelona. A rapper kiakadt a Real továbbjutásán.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

20.45 (M4 Sport): Barcelona–Juventus
20.45 (Sport TV): Monaco–Borussia Dortmund

Szerda este további két BL-negyeddöntő visszavágóját rendezik meg, honlapunk pedig megkérdezte a focirajongó magyar rappert, Ganxsta Zolee-t, mely csapat továbbjutását várja a Barcelona–Juventus és a Monaco–Dortmund párharcokból. Mielőtt azonban az 51 éves zenész kitért volna ezekre a meccsekre, természetesen nem hagyhatta szó nélkül kedvenc csapata, az Atlético Madrid keddi szereplését (2-1-es összesítéssel kiverték a Leicestert), valamint az ősellenség Real Madrid (6-3-as összessítéssel múlták felül a Bayernt) játékvezetői segítséggel történő elődöntőbe jutását.

– A lényeg az, hogy az Atlético már bent van a négy között, sajnos a mocskok is, de nem baj, ezúttal majd megleckéztetjük őket – kezdte a Rangadónak Ganxsta. – Az első félidőben szenzációs taktikát talált ki Simeone, jött is az a gól, ami eldöntötte a továbbjutást, hiszen ha ma délig játszottak volna a csapatok, akkor sem kap három gólt az Atlético. A második félidőben volt egy kis zavar a védelemben Juanfran sérülése miatt, de nem maradt nyitott kérdés Saúl gólja után. Pont annyit adtunk ki magunkból, amennyit kellett. Akárkit kapunk a négyben, nem lesz könnyű, de remélem nem a Real jön, mert picit már unom őket, a döntőben viszont már szívesen összefutnék velük – igaz tudom, hogy nagyon sokan eret vágnának és hánynának egy újabb Atlético-Real döntő esetén – folytatta a Ganxsta Zolee és a Kartel együttes frontembere, majd természetesen kitért a játékvezetői segítséggel a Bayern Münchent legyőző Real Madridra is.

– A Real meccsét nem láttam, csak olvastam és hallottam, hogy mi történt. Gratulálok Kassai Viktornak… Soha életemben nem szurkoltam még német csapatnak, de tegnap igen. A Real Madrid egy szitokszó nálam, ezt a nevet tilos kiejteni otthon. Azt elismerem, hogy nagyszerű focisták játszanak náluk, nem véletlenül ekkora a piaci értékük. Egyénileg jók, de csapatként nullák, ellenben az Atlétivel, amely játékosai nem állítják meg a fülükön a labdát, sőt nyakon rúgják magukat, de azt lelkesen és csapatként – beszélt a tőle megszokott vehemenciával a királyi gárdáról Ganxsta Zolee, aki természetesen nem felejtette el elmondani várakozásait a szerdai összecsapásokról sem.

Barcelona–Juventus (első meccs: 0-3)

– A Barcelona már nem lesz képes ebből a háromgólos hátrányból felállni. Nincs az a játékvezető, aki segíteni tudna rajtuk, a Juventus pedig azért nem a Paris Saint-Germain. A meccset ugyan meg fogja nyerni a katalán gárda, de ez nem lesz elég a továbbjutáshoz. Két csodát csinálni egymás után több mint gyanús lenne…

Monaco–Dortmund (első meccs 3-2)

– A Dortmunddal nagyon kibasztak a múltkor, amiért a robbantás másnapján le kellett játszani az odavágót. Sem mentálisan, sem fizikálisan nem voltak a játékosok jó állapotban a busztámadás miatt. Így, hogy a Monaco előnyt szerzett idegenben, valószínűleg már meg is lesz nekik az elődöntő.

Olvasói sztorik