Robert Lewandowski visszatérésében bízik a Bayern München, amely 2-1-es hátránnyal utazik el a címvédő Real Madridhoz a Bajnokok Ligája-negyeddöntő keddi visszavágójára.
A lengyel csatár vállsérülés miatt hagyta ki az első mérkőzést, de állítása szerint már teljesen rendbe jött, így a spanyol fővárosban folytathatja remek idényét, ugyanis 40 mérkőzésen már 38 gólnál tart 2016–2017-ben. Carlo Ancelotti vezetőedző ezzel együtt nem számíthat a kiállított Javi Martínezre, és egyelőre nem tudni, hogy a lábadozó Mats Hummels és Jerome Boateng hadra fogható-e a védősorban.
– Nagyon nehéz dolgunk lesz Madridban, de bízunk magunkban. Még van esélyünk, ha csúcsformában játszunk – vázolta elképzeléseit a bajorok olasz trénere.
A Real sztárjai kipihenten várják a meccset, ugyanis Zinédine Zidane a hétvégén tartalékosan küldte pályára csapatát a Sporting Gijon ellen 3-2-re megnyert bajnokin. Combsérülés miatt ugyanakkor Gareth Bale nem játszik, valamint Pepe és Raphael Varane még nem épült fel, az első meccsen kétgólos Cristiano Ronaldo azonban százszázalékos állapotban van. A portugál támadó Münchenben megszerezte századik európai kupagólját, első játékosként elérve ezt a határt.
Múlt szerdán a tavaly BL-döntős Atlético Madrid hazai pályán egy büntetővel 1-0-ra verte a Leicester Cityt. Az angol bajnok a 16 között már megfordított egy párharcot spanyol csapat ellen, akkor a Sevillát búcsúztatva.
– A City ezúttal is mindent a második meccsre tesz fel, fantasztikus hangulatú mérkőzésre készülünk, ötven-ötven százalék az esély a továbbjutásra – összegzett Diego Simeone, az Atlético mestere.
Az újonc szigetországiaktól Robert Huth eltiltás, Iszlam Szlimani pedig sérülés miatt hiányzik majd, míg a sorozatban negyedik BL-negyeddöntőjüket vívó madridiaknál Tiago kidőlt, a csatár Kevin Gameiro viszont újra egészséges. A múlt heti tizenegyest értékesítő Antoine Griezmann rápihent az angliai csatára, mivel a kispadról nézte végig szombaton a sereghajtó Osasuna elleni 3-0-ás győzelmet.