Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Döbbenetes bírói hibák a BL-negyeddöntőben

Mind a négy találkozón súlyos bakik borzolták a kedélyeket.

Lejátszották a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit, s mind a négy összecsapáson játékvezetői hibák tarkították a játékot. A Rangado.hu összegyűjtötte, melyek voltak ezek, s azt is, hogy a vezetőedzők hogyan reagáltak ezekre.

Atlético Madrid – Leicester City 1-0

Nem bővelkedett sok lehetőségben ez a mérkőzés, a svéd Jonas Eriksson azonban kulcsszereplővé vált azzal, hogy tévesen büntetőt adott a hazaiaknak. Marc Albrighton ugyanis a tizenhatoson kívül sodorta el Antoine Griezmannt.

Griezmannt a vonalon kívül sodorták el

– Csalódott vagyok a játékvezető döntése miatt – kezdte mérkőzés utáni értékelését, Craig Shakespeare, a vendégek trénere. – Kulcspillanata volt a meccsnek, egyértelmű, hogy a tizenhatoson kívül történt a szabálytalanság. Tudom, hogy nem könnyű a játékvezető dolga, de fontos lenne, hogy a kulcseseteket jól ítélje meg.

A szakvezető hozzátette, előzetesen aláírták volna az egygólos madridi vereséget, de így nagyon fájó, hogy hátrányból várják a visszavágót.

Az eset kapcsán megszólalt Kasper Schmeichel, a Leicester kapusa is.

– A büntető tönkretette azt a tervet, amelyet a mérkőzés előtt megbeszéltünk. Lehet, hogy a szabadrúgásból is gól született volna, be tizenegyesből sokkal könnyebb.

Bayern München – Real Madrid 1-2

A Bayern München 1-0-s vezetésnél kapott tizenegyest az olasz Nicola Rizzolitól. A felvételeken azonban jól látszik, hogy a Real játékosának a vállát találja el a labda. Arturo Vidal viszont elhibázta a tizenegyest.

A Real játékos vállát éri el labda

– A büntető nem volt jogos, de ez benne van a labdarúgásban. Viszont ha a tizenegyes után 2–0-s hátrányba kerültünk volna, akkor teljesen más az egész mérkőzés – szólalt meg a tizenegyes kapcsán Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője.

Borussia Dortmund – Monaco 2-3

A Monaco első gólját tévesen adta meg Daniele Orsato, ugyanis Kylian Mbappé lesen volt. Az olasz játékvezető ítélete kapcsán Thomas Tuchel csak annyit mondott: a mai mérkőzésen minden rosszul alakult, kaptunk egy lesgólt, egy öngólt. A vendéglátók szakvezetője a későbbiekben sokkal inkább a keddi robbantásos merényletről beszélt, s az UEFA-t bírálta, amiért másnap pályára kellett lépniük.

Mbappé lesen volt

Juventus – Barcelona 3-0

A Juventus magabiztos 3-0-s győzelmet aratott a Barcelona ellen. A lengyel Szymon Marciniak mindkét oldal kárára tévedett az összecsapás során.

A Barcelona nem kapott meg egy tizenegyest
A Juventustól elvett egy szabályos gólt
Mandzukicot pedig ki is állíthatta volna
Olvasói sztorik