Bajnokok Ligája bajnokok ligája

„Unalmas focit játszik a Real, a Bayern az esélyesebb”

A szakértő, Koppányi Gergely úgy véli, az előző BL-szezonban a madridiak nem futottak össze olyan erős ellenféllel, mint a müncheni együttes.

Az egyik – hanem a legjobban – várt párharc első felvonását rendezik meg szerda este (20.45, tv: M4 Sport) a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, azaz a Bayern München fogadja a Real Madridot. A bajorok remek formában várják a meccset, a főpróbán 4-1-re lesimázták a Dortmundot a bajnokságban, hazai pályán pedig mind a BL-ben, mind pedig a Bundesligában veretlenek a mostani szezonban. A Realnál sem lehet panasz az eredményekre, Ronaldóék előző kilenc tétmeccsükből hetet megnyertek, kettőn pedig ikszeltek, a csapat játékát azonban sok kritika éri, hiszen a szép foci elmarad. Koppányi Gergely, a Real Madridról az előző évben könyvet író, a klubot az itthoni publicisták közül talán legjobban ismerő újságíró a Rangadónak elmondta, jogosnak véli ezeket a kritikákat.

– Vannak klubok, amelyek a hosszú távú gondolkodást is szem előtt tartják, a Real Madrid viszont soha nem tartozott ezen klubok közé, mindig a pillanatnak él – ez pedig egyáltalán nem jó – kezdte honlapunknak az M4 Sport szakértője. – Jelenleg azonban nem csak a klub működése él a pillanatnak, hanem a játék is. Megmosolyogtató analógia, de Zidane nem akar feltalálni semmi olyan különös dolgot, ami ne lett volna eddig fellelhető például az angol Championshipben, PL-kiesési rangadókon vagy az olasz fociban. A Real aktuális kezdőjében négy-öt remekül fejelő játékos mindig megtalálható, általában velük akarja megnyerni az összes meccset a francia mester, és ez elég hatékonyan is működik. A jelenlegi unalmas foci Madridban viszont csakis kizárólag addig okoz örömöt, amíg jönnek a győzelmek. Amint lesz egy olyan szezon, amiben ilyen játék mellett nem nyer trófeát a Real, akkor pillanatok alatt kirúgják Zidane-t. Amikor a gálakezdő játszik a középpályától fölfelé – Kroos, Casemiro, Modric és a BBC -, nem kell megnéznünk öt meccset sem és egyből szemet szúr, hogy a pontrúgásokra, valamint a szélső beívelésekre támaszkodik a királyi gárda játéka – ennyiből áll a támadásépítés – fogalmaz kritikusan Koppányi.

– Nagyon nehéz lesz a Real számára a Bayern elleni párharc, véleményem szerint a München az esélyesebb. Ancelotti több csapatánál is láthattuk már, hogy márciusra-áprilisra nem száz, hanem kétszáz százalékra pörgeti fel játékosait. Az előtte lévő időszakban kísérletezget, de a tavaszra kivétel nélkül mindig nagyon rendben van az aktuális együttese – már amennyire a kerete engedi. Márpedig a Bayern kerete bármennyit megenged, hiszen nem lehet belekötni még a kispadon ülő játékosokba sem. Emellett Ancelottinak nem az a mániája és elsődleges célja, hogy edzői önmegvalósítást vigyen véghez a pályán – ellenben például Guardiolával, akit kiver a víz, ha nem úgy látja viszont a dolgokat a meccsen, mint ahogy azt az edzéseken betanította. Az olasz mester általában a keretéhez igazítva építi fel a legjobb erőkből álló együttest; például a Guardiola alatt háttérbe szoruló Ribéry-Robben kapcsolat is újra nagyszerűen működik – folytatta az elemzést a Real Madrid – A királyi lepel mögött című könyv szerzője.

Carlo Ancelotti 2013 júliusától 2015 májusáig vezette a királyi gárdát, az első évében pedig éppen Zinedine Zidane volt a segítője, így jól ismeri egymást a két tréner. Kérdés, tud-e ebből az ismertségből előnyt profitálni a francia vezetőedző?

– A rutin Ancelotti mellett szól, de mindketten látták, hogyan dolgozik a másik – folytatja a szakértő. – Nagyon gyors és kombinatív játékot játszik a Bayern, ami nagyon hasonlít a három évvel ezelőtti Madridhoz. Nem érzem azonban azt, hogy előnyt jelentene Zidane számára, hogy egy éven keresztül dolgozhatott az olasz szakemberrel. Ha mondjuk olyan stílusedző ellen meccselne, mint Klopp vagy Guardiola, akkor ennek az alapjait elég jól be lehetne határolni, de Ancelotti nem ilyen könnyen felismerhető stílusedző – mondta honlapunknak Koppányi Gergely, aki szerint nehéz megmondani, hogy gólzápor vagy biztonsági foci várható a párharcban.

– Ha nem láttam volna egy tavaszi BL-meccset sem, akkor azt mondanám, hogy inkább a biztonságra fognak törekedni a csapatok – pláne az első felvonáson. Viszont azt végignézve, hogy „mi a divat” az idei sorozatban – minden hazai csapat úgy megy, mint a mérgezett egér -, akkor sem lennék meglepve ha gólzápor lenne, és az sem utolsó szempont, hogy mindkét oldalon bivalyerős a támadósor.

Koppányi zárásként elmondta, a Real Madrid előző BL-szezonjából egyáltalán nem szabad kiindulni, hiszen közel sem futottak össze az egyenes kieséses szakaszban olyan kaliberű ellenféllel, mint a Bayern. Viszont, ha most Zidane kiveri Ancelottit a negyeddöntőből – tegye ezt bármilyen játékkal is -, minden kritikusnak szépen be kell fognia a száját.

Olvasói sztorik