Már a hetedik percben megszerezte a vezetést a Juventus a Barcelona ellen. A BL negyeddöntőjének első felvonásán Paulo Dybala volt eredményes a torinóiaknál, a támadó Cuadrado passza után fordult kapura a tizenhatoson belül és a jobb alsóba tekert, 1-0.
A bekapott gól után a Barcelona a szokásos sokpasszos játékával szép lassan átvette a mérkőzés irányítását, ám míg a 21. percben Andres Iniesta próbálkozását Gianluigi Buffon bravúrral hárította. A 22. percben aztán ismét lecsapott az argentin Dybala, aki középen érkezett Mandzukic bal oldalról betett labdájára és a rövid alsóba helyezett, 2-0. Ezzel egyébként Dybala 22 perc alatt pontosan annyiszor volt eredményes, mint korábbi hat BL-meccsén a szezonban. A félidőben két góllal vezettek a hazaiak, pedig csak 29 százalékban birtokolták a labdát.
A szünet után tovább növelte előnyét a torinói gárda: Pjanic szöglete után Chiellini megnyerte a fejpárbajt Mascherano ellen és a jobb alsóba bólintott, 3-0. Luis Suárez ugyan szépíthetett volna, ám a Juve rendkívül szervezett védekezéssel és jó helyzetkihasználással megérdemelten győzte le a spanyol bajnokot.
A Juventus nagy előnyt szerzett, de amióta a Barcelona 0-4 után jutott tovább a francia PSG ellen a nyolcaddöntőben, tudjuk, hogy nincs lehetetlen.