Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Hibái miatt nem vezet több meccset a mostani BL-ben a Barca–PSG bírója

Deniz Aytekinnek is köszönhette a csodát a Barcelona?

Mint ismert, óriási fordítással, 4-0-s hátrányból jutott tovább a Barcelona a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőből. A katalánok 6-1-re nyertek a visszavágón úgy, hogy a 85. percben még csak 3-1-re vezettek.

A meccs után a PSG csalódottsága a játékvezetőt is elérte, a klub és a francia lapok is élesen kritizálták Deniz Aytekin munkásságát – többek között a két tizenegyest is számon kérték rajta.

A spanyol Marca értesüléseszerint nem csak a franciák voltak elégedetlenek a játékvezető ténykedésével: az UEFA bírói testülete is vizsgálatot indított, ugyanis sok hibát vétett a spori és csapata.

A lap azt írja, a grémium vezetője, a legendás korábbi bíró, Pierluigi Collina nem is látná szívesen a továbbiakban a bírói keretben Aytekint, aki így nem csak a BL további mérkőzéseitől maradna távol, mint játékvezető, de még az Európa Ligában sem kapna a mostani szezonban meccset, illetve a folytatásban is kihúznák a nevét a nagyobb téttel bíró találkozókról.

Olvasói sztorik