Bajnokok Ligája bajnokok ligája

A földrengésmérő is kimutatta a hatodik Barca-gólt

Hatalmasat szólt a mindent eldöntő találat.

A Barcelona szerdai 6-1-es győzelme azt jelentette, hogy a csapat ledolgozta 4-0-s hátrányát a francia Paris Saint-Germain ellen, és továbbjutott a nyolc közé a Bajnokok Ligájában. A hatodik, mindent eldöntő találat a 95. percben esett – Sergi Roberto gólját még szeizmológiai mérésekkel is ki lehetett mutatni.

Jordi Díaz szeizmológus a The Sunnak megerősítette: „a hatodik gól apró földrengést idézett elő a stadion környékén”.

A szakember elmondta, a Nou Camptól mintegy ötszáz méterre telepített mérőállomás öt éve üzemel, azóta a mostani volt a legnagyobb kilengés, amit ott mértek. Elárulta, a második és a harmadik gól is kimutatható volt már, a PSG szépítő találata (3-1) után azonban a negyedik és ötödik találat is csak alig-alig látszott a méréseken. A hatodik gól azonban szeizmikus hullámokat gerjesztett, ezt a szeizmográf is tökéletesen tudta mérni.

Olvasói sztorik