Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Megtörte a portugál átkot a Juventus

A Sevillát a kihagyott tizenegyes sem zavarta meg. BL-eredmények.

Bár előzetesen jóval esélyesebbnek tartották az olaszokat a Juventus-Porto párharcban, a statisztika nem feltétlen a torinóiak mellett szólt: a “zebrák” legutóbbi öt mérkőzésükből csak egyet nyertek meg Portugáliában, míg a Porto utolsó hét olasz ellenfél ellen játszott találkozóján veretlen maradt – ráadásul a Dragaoban április óta egyetlen csapat sem tudta legyőzni a “sárkányokat”.

A mérkőzést ennek ellenére kezdettől fogva a Juventus irányította, a 27. percben pedig még kedvezőbb helyzetbe kerültek a vendégek: Telles egy percen belül két sárga lapot is begyűjtött (Cuadrado majd Lichtsteiner felrúgásáért), így emberelőnybe került a talján csapat – amely az első félidőben ezzel együtt is csak egy Dybala-kapufáig jutott. A második játékrészben viszont megtört a jég, előbb Pjaca, majd pár perccel később Dani Alves vette be Casillas kapuját – mindketten pillanatokkal azután, hogy Allegri becserélte őket.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő (első mérkőzés)

Porto – Juventus 0-2 (0-0)
Porto: Casillas – Maxi Pereira, Felipe, Marcano, Telles – Neves (Corona, 61.), Danilo Pereira, Herrera – Tiquinho, André Silva (Layun, 30.), Brahimi (Jota, 73.). Vezetőedző: Nuno Espirito Santo.
Juventus: Buffon – Lichtsteiner (Dani Alves, 73.), Barzagli, Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Pjanic – Cuadrado (Pjaca, 67.), Dybala (Marchisio, 86.), Mandzukic – Higuain. Vezetőedző: Massimiliano Allegri.
Gólszerzők: Pjaca (72.), Dani Alves (74.)
Kiállítva: Telles (27. – Porto)

Az Európa Liga-címvédő Sevilla az angol bajnok, nemzetközi kupatavaszt története során először megélő Leicestert fogadta. Az egész mérkőzésen óriási fölényben játszó, összesen 23 lövéssel próbálkozó spanyolok már a 15. percben előnybe kerülhettek volna, a Wes Morgan szabálytalansága miatt megítélt büntetőt azonban Correa Schmeichelbe rúgta.

Így sem kellett viszont sokáig várni az első Sevilla-gólra, tíz perccel később Sarabia fejesével előnybe került a spanyol együttes, majd a második félidőben Jovetics szólóját követően Correa javított, és váltott gólra egy ziccert. A hajrára fordulva végül Vardy is betalált, így a Leicester továbbjutási esélye a csapat alárendelt szerepe ellenére sem mondható rossznak.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő (első mérkőzés)

Sevilla – Leicester City 2-1 (1-0)
Sevilla: Sergio Rico – Mariano, Lenglet (Carrico, 55.), Rami, Escudero – N’Zonzi, Nasri – Sarabia, Correa (Iborra, 63.), Vitolo – Jovetics. Vezetőedző: Jorge Sampaoli.
Leicester: Schmeichel – Simpson, Morgan, Huth, Fuchs – Albrighton (Amertey, 88.), Drinkwater, Ndidi, Musa (Gray, 58.), Mahrez – Vardy. Vezetőedző: Claudio Ranieri.
Gólszerzők: Sarabia (25.), Correa (62.) illetve Vardy (73.)

Olvasói sztorik