Bajnokok Ligája

BL-kezdők: korábbi Real Madrid-csatár az Atlético ellen

Kiélezettnek ígérkező párharcok első meccseit rendezik meg kedden, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a Leverkusen az Atlético Madridot, míg a Manchester City a francia listavezető AS Monacót fogadja.

LEVERKUSEN – ATLÉTICO MADRID

  • Leverkusen: Leno – Henrichs, Dragovic, Toprak, Wendell – Bellarabi, Aránguiz, Kampl, Brandt – Havertz, Chicharito.
  • Atlético: Moya – Vrsaljko, Savic, Gimenez, Filipe Luis – Gabi, Saúl, Koke, Carrasco – Griezmann, Gameiro.
  • Két éve, a BL ugyanezen szakaszában találkozott össze egymással a két együttes, s az Atlético két 1-1-es találkozó után büntetőpárbajban tudta kiharcolni a továbbjutást a német gárdával szemben.

    A Leverkusen a bajnokságban kifejezetten gyengén szerepel, 21 meccsén kilenc vereséget szenvedett el, és úgy áll a nyolcadik helyen, hogy utolsó két mérkőzését megnyerte. A németeknél ugyanakkor abban bíznak, hogy nem a bajnoki, hanem a BL-ben látott formájukat mutatják majd kedd este is, mivel nemzetközi mérkőzésen tíz meccse veretlenek otthon. A csoportkör utolsó meccsén például az AS Monacót verték 3-0-ra.

    Az Atlético szintén nem remekel a bajnokságban, mert noha a negyedik, ám hátránya úgy hét pont a listavezető Real Madriddal szemben, hogy a fővárosi rivális két meccsel kevesebbet játszott nála. A BL-ben a csoportkör nem okozott gondot Diego Simeone tanítványainak, akik megnyerték négyesüket, s úgy készülhetnek a német együttes elleni meccsekre, hogy a legutóbbi három idényben mindig továbbjutottak a 16-ból, tavaly és 2014-ben ráadásul egészen a fináléig meneteltek.

    MANCHESTER CITY – MONACO

  • Manchester City: Caballero – Sagna, Stones, Otamendi, Fernandinho – Y. Touré – Sané, Silva, De Bruyne, Sterling – Agüero.
  • Monaco: Subasic – Fabinho, Sidibé, Mendy, Raggi, Glik – Bernardo Silva, Bakayoko, Lemar – Mbappé, Falcao.
  • A Manchester City-Monaco párharc az angol bajnokságban második helyen álló együttes továbbjutását ígéri, ám a hercegségi gárda egészen kiváló szezont fut eddig, vezeti a francia bajnokságot három ponttal az egy hete a Barcelonát elgázoló Paris Saint-Germain előtt.

    A francia csapat elsősorban kiváló támadójátékának köszönheti sikereit, 26 bajnokin 76-szor volt eredményes, s a BL-párharc nagy kérdése, hogy a manchesteri hátsó sor ellen is hatékonyak tudnak-e majd lenni a csapat csatárai.

    A Josep Guardiola vezette City sokat bukdácsolt eddig a szezonban, legutóbbi három bajnoki meccsét ugyanakkor megnyerte a csapat, szombaton viszont a másodosztályú Huddersfielddel játszott döntetlent az FA-kupában.

    Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
    Olvasói sztorik