Bajnokok Ligája

Kidőlt a Napoli középpályása

Várhatóan három hétig nem léphet pályára Allan.

A 26 éves játékos vasárnap a Chievo ellen 3–1-re megnyert bajnoki találkozón szenvedett izomsérülést, emiatt már a szünet előtt le kellett cserélni.

A nápolyiaknak különösen rosszul jött Allan kiesése, mivel ebben a periódusban nem számíthatnak rá a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, továbbá az AS Roma elleni bajnoki rangadón és a Juventus elleni Olasz Kupa-elődöntőben.

A Napoli március 7-én fogadja a Real Madridot a BL-ben, ahol 3–1-re kikapott az első találkozón. A Serie A-ban pedig a harmadik helyről várja a folytatást, hátránya két pont a második AS Romával szemben.

Olvasói sztorik