Bajnokok Ligája

Cooky: a PSG-szurkolók legszebb éjszakája volt

A párizsi születésű rádiós műsorvezető tartott a Barcelona elleni meccstől. A 2-0-s sikerre is csodaként tekintett volna, a 4-0-ra azt mondja, hihetetlen…

„Tudom, hogy kevés az esély, de akkor is párizsi vagyok! Hajra, PSG!” – írta kedden a Facebookon Cooky – természetesen még az összecsapás előtt. Aztán a kilencven perc, és a francia diadal tökéletesen elvarázsolta…

– Egy Barcelona-szurkoló barátommal néztem a mérkőzést, és ő is azt mondta, hogy megérdemeltük a győzelmet – kezdte a Rangadónak a népszerű műsorvezető, lemezlovas, aki saját bevallása szerint csaknem negyven éve drukkol a PSG-nek. – A legszebb éjszaka volt minden párizsi számára. Gyönyörű focit játszottunk, igazi bajnokcsapatként teljesített a Paris Saint-Germain.

Szelba Christian George, vagyis Cooky bevallja, szkeptikus volt a párharcot illetően, hiszen az elmúlt időszakban háromszor is a Barca állította meg a PSG-t.

– Amikor megtudtam a sorsolást, azt mondtam, ez bunda, nem lehet igaz, hogy megint a Barcelonát kaptuk – folytatta a Rádió 1 műsorvezetője. – De ez az este maga volt a csoda. Cavani, Di María, Draxler, Verratti és a többiek káprázatosan futballoztak. Őszintén szólva bíztam Emery edzőben, akinek a Sevillával jelentős európai kupatapasztalata van, még ha nem is a Bajnokok Ligájában, hanem az Európa Ligában. Ha kettő nullára nyerünk, arra azt mondtam volna, hogy csoda, a négy nulla hihetetlen…

Cooky nyolcéves kora óta szurkol a PSG-nek, több száz meccsen volt, amikor gyengén szerepelt, akkor is kitartott az együttes mellett. Azt mondja, a Parc des Princes hangulata utánozhatatlan, varázslatos légkört teremtenek a drukkerek.

S, hogy mi lesz a március 8-i visszavágón?

– A statisztika szerint lehetetlen, hogy kiessünk – magyarázta. – Egy gólra a Nou Campban is jók lehetünk, és akkor már nem lehet baj. A katari pénzből működtetett PSG új projekt, nagyon szeretném, hogy legalább az elődöntőig eljussunk. Hogy megismétlődjön az a varázslat, amiben kedden részünk lehetett…

Olvasói sztorik