Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Real-Arsenal, City-Juve, PSG-Barca BL-nyolcaddöntő is jöhet

Csak hat ország képviselteti magát a legjobb tizenhat között. Nem minden csoportmásodik járt rosszul, olasz és angol eminensek is voltak.

Egyelőre csak az biztos: az Európa Ligában új győztest avatnak. A Sevilla, amely előző években vagy a BL-csoportkörből kiesve, vagy eleve az EL-ben indulva végül rendre megnyerte a második számú kupát, ezúttal továbbjutott a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában, így már nem eshet ki a kisebbik sorozatba. Hogy a BL-ben sem lesz címvédés, azt nem mondhatjuk biztosra, mert az idei győztes (Rea Madrid) még áll, de ne feledjük, az elitliga mostani formájának bevezetése óta egyetlen csapat sem tudta megvédeni a trófeát.

Eminensek: csak a Barcára számítottunk

A csoportjukat megnyerő csapatok között akad olyan, amelytől ezt szinte természetesnek vesszük – de jószerivel csak egy, a Barcelona. Messiék időnként régi fényükben tündökölve játszottak a csoportmeccseken, a Cityt és a Mönchengladbachot a Guiardiola-féle legszebb napokat idéző passzjátékkal, Lionel Messi csillogásával szedték darabokra, az argentin zseni majdnem beállította Cristiano Ronaldo csoportkörös gólrekordját is – szóval, a manchesteri vereséggel együtt is meggyőző volt a katalán egylet (miközben a bajnokságban botladozik). A másik spanyol, az Atlético csoportelsősége nem volt egyértelmű a sorsolásnál, hiszen a Bayern Münchent mindenki az idei BL egyik legnagyobb favoritjának tartotta. Mostanra ez már nem biztos, hogy így van, Simeone csapata úgy nyerte meg előttük a csoportot, hogy az utolsó, müncheni meccs előtt már nem is volt kérdés. Az Atlético eddig több, mint meggyőző, a Bayern viszont nem az – de a kieséses szakaszban új történet kezdődik.

Angol és olasz majdnem kitűnők

A többi csoportgyőztes akár meglepetésnek is mondható. Az Arsenal a két kisebb csapat ellen parádézott, Arséne Wenger együttese, ez a bajnoki meccseiken is látszik, nagyon egyben van (kérdés, idén elkerülik-e a végzetes sérülések), viszont az utolsó kör előtt a Paris Saint Germain tűnt befutónak, mert egymás ellen két döntetlent játszottak, a párizsiaknak kedvezőbb idegenbeli gólelosztással. Ám Unai Emery csapata „lábon lőtte” magát a gyengécske Ludogorec elleni hazai döntetlennel, így az ágyúsok még kerekebbé tették eddigi szezonjukat, nem lenne meglepetés, ha a nyolcig mindenképpen eljutnának. A másik angol csapat, a Leicester az utolsó körig a BL-újoncok rekordjait döntögette, aztán a záró portói meccsen, a tartalékcsapatával egy másik rekordot döntött meg: angol klub először kapott ki öt góllal a csoportkörben. Ranieri legénysége így is első lett – amivel elérte, hogy sok csoportmásodik vágyik rájuk a tizenhat között…

Az olasz klubfoci évek óta emlegetett „válságához” képest (a Roma ugyebár már a selejtezőn elhasalt) kifejezetten remek a Napoli és a Juventus csoportgyőzelme, ráadásul mindkét csapat igen régen produkált hasonló előmenetelt. A torinói zebrákat a négy közé jutásra is esélyes, titkos favoritnak tartjuk: nyáron minden Pogba távozásáról és a széteső középpályáról szólt, ehhez képest egységesek, eredményesek és a bajnokságban is természetesen vezetnek. Allegri csendben, nagy nyilatkozatok nélkül, de ismét eredményesen dolgozik. A Borussia Dortmund egy bravúros madridi pontmentéssel jött be elsőnek (kérdés, a Real mennyire akarta megnyerni a csoportot, a lehetséges ellenfelek ismeretében), Tuchel fiai bízhatnak még egy (két) körben. A Monaco viszont a Leicester mellett az első helyen áll a csoportmásodikak kívánságlistáján, alighanem joggal.

Másodikak: mérsékelt csalódás

A címvédő a már említett okokból lehet, hogy örül a második helynek, a Real Madrid nyilván egyik csoportelső ellen sem lesz esélytelen – de a könnyelműsködésbe hajló játékuk alapján azért egy Arsenal, Juventus páros ellen lenne miért aggódniuk. Ronaldo kissé visszafogottan termelte a gólokat, Bale kidőlt, Ramos meg nem fog minden meccsen mentőalakulatot játszani, ha bajban van Zidane csapata. A Manchester City parádés szezonrajtja után nagy pofon lehetett a barcelonai négyes Guardiolának, amire gyorsdan rá is ment a csoportelsőség, ráadásul a Premier League-ben is belefutott néhány kellemetlen eredménybe a City. A BL nem a kísérletezés terepe, lehet, hogy ez az év rámegy még a játék összerakására, így Guardiola München után Mancehsterben is csak kergeti egyelőre az újabb BL-címet.

A Bayern München és a PSG alighanem a csalódottabb másodikak közé tartozik, de erről már volt szó fentebb, egyik klub sem áll élen otthon sem a bajnokságban és most a BL-ben sem számíthatnak könnyű folytatásra, de főleg a bajorokra igaz, hogy a hazai kezdés (pláne egy Monaco vagy Leicester ellen) még nem jelent nekik megoldhatatlan problémát. A Sevilla, Leverkusen, Porto, Benfica négyes nagyjából úgy szerepelt, ahogyan remélték (bár a két portugál a csoportja alapján az első helyben is reménykedhetett a sorsolás után), nyilván igyekeznek kellemetlenkedni majd a nyolcaddöntős ellenfeleiknek.
Ami a „maradékot” illeti: csodát egyetlen kiscsapat sem tudott tenni, vannak csalódást okozó bukták (Tottenham, Lyon), de többnyire az történt, amire számítani lehetett. A Legia negatív csúcsot jelentő kapott gólmennyiséget szedett össze, de így is odaért az Európa Ligába, ugyanez a Ludogorecnek egyetlen győzelem nélkül sikerült – ez azért valamit elmond a kisebbik kupa lebonyolításának furcsaságairól is.
Végül nézzük a talán legkeményebb, illetve legkevésbé durva lehetséges párosításokat a tizenhat között (sorsolás jövő hétfőn). Az biztos, soha ilyen kevés ország nem képviseltette magát a BL-nyolcaddöntőjében: hat nemzet van jelen mindössze az elitben…

Álomrangadók:

Real Madrid-Arsenal, Manchester City-Juventus, Porto-Dortmund, Sevilla-Napoli, PSG-Barcelona, Bayern München-Leicester, Atlético-Benfica, Leverkusen-Monaco

És mondjuk egy könnyebb a nagyoknak:

Real Madrid-Monaco, Manchester City-Benfica, Leverkusen-Barcelona, Bayern München-Monaco, Porto-Juventus, Sevilla-Dortmund, Atlético-Leicester, PSG-Napoli

Olvasói sztorik