Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Nikolicsék az EL-ben folytatják, első helyen jutott tovább a Dortmund

Hiába vezetett két góllal a Real Madrid, a hajrában pontot mentett a BVB. Kiütéses vereséget szenvedett a csoportelső Leicester.

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójára került sor szerda este, a Real Madrid hazai pályán fogadta a dortmundiakat. A vezetést Benzema góljával a spanyolok szerezték meg, majd a francia játékos az 53. percben már duplánál járt. A vendégek kétgólos hátrányban sem tettek le a pontszerzésről: Aubameyang, illetve a csereként beállt Reus góljával alakult ki a 2-2-es végeredmény. Így a németeké maradt az első hely, a Real a második pozícióból jutott tovább.

A csoport másik mérkőzésén a Legia Warszawa Guilherme találatával (30. perc) szerezte meg a vezetést a Sporting ellen, a három pontnak köszönhetően a lengyelek az Európa Liga indulást érő harmadik helynek is örülhettek.

A G-jelzésű kvartettben a játéknap előtt biztos volt: az első helyen a Leicester jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Az angolok a csoportkör zárásaként ötgólos vereséget szenvedtek a Porto otthonában. A portugálok a győzelemnek köszönhetően biztosították második helyüket a csoportban.

A Kövenhavn hiába aratott sima (0-2) győzelmet a Brugge otthonában, mivel a Porto sem hibázott, így be kellett érniük az EL-t érő harmadik hellyel.

Már szerdai mérkőzés előtt eldőlt, hogy a Monaco az első, míg a Bayer Leverkusen a második helyen jut tovább az E-jelzésű csoportból az egyenes kiesés szakaszba. A felek zárásként egymással meccseltek, a vezetést pedig a Jurchenko góljával a németek szerezték meg, majd Brandt a szünet után megduplázta a Bayer-előnyt. Wendell a 82. percben büntetőt hibázott, ám a labda a felsőléc és De Sanctis segítségével a hálóban kötött ki, így alakult ki a 3-0-s végeredmény.

A Tottenham Hotspur – CSZKA Moszkva találkozó tétje a harmadik hely megszerzése volt. A vendégek Dzagoev góljával még vezettek, így ideiglenesen be is előzték riválisukat, ám az angolok Dele Alli és Harry Kane góljaival még a szünet előtt fordítani tudtak. A 3-1-es végeredmény Akinfejev öngóljával alakult ki. Így a Spurs az EL-ben folytathatja, míg a moszkvaiak a negyedik helyen zártak.
A játéknapot megelőzősen biztos volt, hogy a Juventus már továbbjutott csoportjából. Mivel szerda este legyőzték a sereghajtó Dinamo Zagrábot, így a torinóiaké lett az első hely. Higuaín az 52., Rugani pedig a 73. percben volt eredményes.
A Sevilla–Lyon találkozó tétje a második hely megszerzése volt. Mivel a találkozón gól nem született, így a Sevilla megőrizte második helyét, míg a Lyonnak az EL-t érő harmadik pozícióval kellett beérnie.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló

E-csoport

Tottenham Hotspur – CSZKA Moszkva 3-1 (2-1)

Tottenham: Lloris – Walker, Dier, Vertonghen, Rose – Winks, Wanyama (Alderweireld, 68.) – Eriksen, Dele Alli, Heung-Min Son (N’Koudou, 62.) – Kane (Onomah, 83.)

CSZKA: Akinfejev – Nababkin, ABerezutskiy, VBerezutskiy, Shchennikov, Natcho, Golovin (F. Chalov, a szünetben), Tosic (Gordyushenko, 71.), Milanov, Dzagoev, Traore (Strandberg, 79.)

Gólszerzők: Dele Alli (38.) Kane (45+1.), Akinfejev (78.) illetve Dzagoev (33.)

Bayer Leverkusen – AS Monaco 3-0 (1-0)

Leverkusen: Özcan – Costa, Jedvaj, Dragovic, Wendell – Brandt (Kruse, 71.), Baumgartlinger, Jurchenko (B. Henrichs, 76.), Calhanoglu (Aranguiz, 67.)- Kiessling, Chicharito.

Monaco: De Sanctis – Toure, Jemerson, Diallo, Raggi, N’Doram, Moutinho, Boschilia (A. Traore, 67.) , Dirar, Jean (V. Germain, 76.), Carrillo (Lemar, 79.)

Gólszerzőkk: Jurchenko (30.), Brandt (48.), De Sanctis (82. – öngól)

F-csoport

Legia Warszava – Sporting CP 1-0 (1-0)

Legia: Malarz – Bereszynski, Pazdan, Rzezniczak, Hlousek – Moulin, Kopczynski – Guilherme (Kucharczyk, 62.), Odjidja-Ofoe, Radovic (Dabrowski, 90.) – Prijovic (Haemaelaeinen, 86.)

Sporting: Rui Patricio – Oliveira (Esgaio, 58.), Coates, Semedo, Zeegelaar (André, 68.) – Martins, Silva, Carvalho, Bruno Cesar – Bas Dost, Markovic (B. Ruiz, 59.).

Gólszerző: Guilherme (30.)

Real Madrid – Borussia Dortmund 2-2 (1-0)

Real Madrid: Keylor Navas – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Modric (Kroos, 63.), James – L. Vázquez, Benzema (Morata, 85.), Cristiano Ronaldo.

Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Sokratis, Marc Bartra, Schmelzer – Weigl, Castro (Rode, 80.), Schürrle (Reus, 61.), Pulisic (Emre Mor, 61.), Dembele – Aubameyang

Gólszerzők: Benzema (28., 53.), illetve Aubameyang (61.), Reus (88.)

G-csoport

FC Porto – Leicester City 5-0 (3-0)

Porto: Casillas – Telles, Felipe, Marcano, Maxi, Óliver, Danilo (R. Neves, 76.), Jota, André Silva (R. Pedro, 78.), Brahimi, Corona (Herrera, 76.).

Leicester: Hamer – Hernández, Chilwell, Morgan, Wasilewski – Gray, Drinkwater (Barnes, 77.), Mendy, Schlupp (Albrighton, a szünetben.) – Musa (Ulloa, a szünetben.), Okazaki.

Gólszerzők: André Silva (6., 64.), Corona (26.), Brahimi (44.), Jota (77.)

Club Brugge – FC Köbenhavn 0-2 (0-2)

Brugge: Butelle – van Rhijn (Vormer, 77.), Claudemir, Wesley, Rafaelov (Vanaken, 66.), Pina, Gedoz, Cools, Denswil, Mechele, Bolingoli

Köbenhavn: Olsen – Ankersen (Hoegli, 89.), Jorgensen, Johansson, Augustinsson – Falk (J. Gregus, 58.), Delaney, Kvist, Toutouh – Cornelius, Pavlovic (A. Keita, 88.)

Gólszerzők: Mechele (8. – öngól), Jorgensen (15.)

H-csoport

Juventus – Dinamo Zagreb 2-0 (0-0)

Juventus: Neto – Rugani, Benatia, Evra – Cuadrado, Lemina, Marchisio (Sturaro, 77.), Pjanic (Dybala, 80.), Asamoah – Higuain, Mandzukic (Hernanes, 85.).

Dinamo: Livakovic – Situm, Sigali, Schildenfeld, Pivaric – Knezevic, Gojak (Fiolic, 57.), Moro (Matel, 86.)- Soudani (Stojanovic, 74.), Coric, Fernandes.

Gólszerző: Higuain (52.), Rugani (73.)

Olympique Lyon – Sevilla 0-0 (0-0)

Lyon: Lopes – Rafael, Mapou, Diakhaby, Morel – Gonalons, Tolisso (Grenier, 78.) , Darder (Cornet, 72.) – Ghezzal (Fekir, 65.), Valbuena, Lacazette.

Sevilla: Rico – Mariano, Rami, Pareja, Mercado, Escudero – Iborra, Nzonzi, Sarabia (Wissam Ben Yedder, 65.), Nasri (Kranevitter, 87.) – Vitolo

Olvasói sztorik