Bajnokok Ligája

Ronaldo góljára ébredt a komából a fiú, Varsóban találkoztak – FOTÓ

Rangadó
Rangadó

2016. 11. 02. 12:21

A lengyel kisfiú a BL-meccs előtt futott össze a kedvencével.

A Real Madrid háromszoros aranylabdása, Cristiano Ronaldo a csapat varsói hoteljában fogadta azt a lengyel kissrácot, aki óriási CR-rajongó, és három évvel ezelőtt éppen abban a pillanatban ébredt fel három hónap után a kómából, amikor kedvenc játékosa belőtte harmadik gólját a svédek elleni vb-selejtezőn.

David Pawlaczyc 2013 augusztusában szenvedett balesetet, miután elütötte egy autó kerékpározás közben, és kómába esett. A szülők egy idő után egy specialista segítségét kérték, aki miután megtudta, hogy a fiatal kölyök CR-fan, azt tanácsolta, hogy hallgattassanak vele fejhallgatón keresztül olyan meccseket, amelyen a portugál zseni játszik. Az ötlet bevált, Ronaldo 2013 novemberében belőtte a harmadik gólját a svédeknek, David pedig ebben a momentumban felébredt – írja a 101greatgoals.com.

Erről az esetről CR is tudomást szerzett, és meghívta őt a 2014-es Dortmund elleni BL-meccsre a Santiago Bernabéu stadion VIP-páholyába, természetesen úgy, hogy minden költséget ő állt. Ezúttal David és családja hat órát utazott azért, hogy újra találkozzanak a portugál sztárral, a közös fotó pedig ezúttal sem maradt el a “megmentővel”.

A Real Madrid szerda este 20.45-kor játszik BL-meccset Varsóban a Legia ellen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Ousmane Dembélé of FC Barcelona during the Spanish championship La Liga football match between FC Barcelona and Real Sociedad on May 20, 2018 at Camp Nou stadium in Barcelona, Spain - Photo Andres Garcia / Spain DPPI / DPPI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.