Bajnokok Ligája

Nikolicsot is meglepte, hogy nem kezdett a Real ellen

A magyar támadó szerint hiába az 5-1-es vereség, így ki lehet kapni a Real ellen.

A magyar válogatott támadó, Nikolics Nemanja csak a 74. percben lépett pályára a lengyel Legia Warszawában a Real Madrid elleni idegenbeli BL-meccsen, amit 5-1-re nyertek a spanyolok. Ezen csodálkoztak a magyar szurkolók, hiszen Nikolics a csapat első számú sztárjainak egyike, de a döntés a támadót is meglepte.

– Váratlanul ért engem is, hogy nem voltam a kezdőcsapat tagja, jó lett volna az első perctől kezdve a pályán lenni a Real Madrid stadionjában – kezdte az M4 Sportnak adott interjújában.

Nikolics kétszer lőtt kapura a meccsen, egy nagy helyzete is volt, ám kimaradt a lehetőség.

– Sok területünk volt, mert mindkét csapat sok játékossal támadott, ezért adódtak lehetőségek. Sajnálom, hogy a ziccer nem ment be, jó lett volna egy ilyen stadionban, egy ilyen csapat ellen betalálni.

A Legia három meccs után pont nélkül áll az F csoportban, de ez a találkozó egészen más volt, mint az első fordulóban a Dortmund elleni hatgólos vereség.

– Akkor minden rossz volt, hamar kaptunk három gólt, most viszont nulla-nullánál volt ziccerünk, kapufánk, azaz veszélyesen játszottunk. Így nem szégyen kikapni Madridban, és jó volt az is, hogy félelem nélkül léptünk pályára, nem görcsöltünk be. Nehéz időszak ez, mert sok meccsünk van, az edzéseken a regeneráció mellett alig marad idő gyakorolni. Fontos, hogy Lengyelországban kezdjük el megnyerni a bajnokikat.

A Legia november 2-án fogadja a Realt hazai környezetben, de a Dortmund elleni szurkolói rendbontások miatt zárt kapuk mögött.

– Sajnálom, hogy nem lesznek nézők, biztos, hogy a Real is így van vele. Fantasztikus atmoszféra lett volna, de természetesen így is le kell játszani a találkozót. Próbálunk majd jól futballozni, jó eredményt elérni – tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik