Még nem biztos, hogy folytathatja munkáját az NB II-es Balmazújváros edzőjeként Arany László.
Tököli, Szadek és a két Delics is távozik, Bujor és Sztaniszavljevics is mehet.
Az eredetileg kiírt öt óra helyett csak este hatkor kezdődött a Haladás pénteki tulajdonosi taggyűlése.
Ifj. Dárdai Pál irányítja tavasztól a pécsi klub utánpótlását.
Több szurkolói fórumon is felvetődött, hogy tett-e bárkire terhelő vallomást szabadlábra helyezése előtt Aczél Zoltán.
A mai naptól a Vasas és az FC Barcelona egykori legendás labdarúgójának nevét viseli a Pasaréten és a Fáy utcában működő utánpótlásműhely.
A Pécsi MFC szerződést bontott két játékosával, Petrók Viktorral és Tóth Zoltánnal.
Szabadlábra helyezték Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét, akit november 30-án, a Videoton–Haladás Magyar Kupa-mérkőzést követően tartóztattak le, mert gyanúba keveredett a fogadási csalás ügyében.
Guzmics Richárd már a télen külföldre igazolhat, és Kovács István iránt is élénk az érdeklődés.
Babics, Sztanisics, Djordjevics, Szabó Ottó és Fehér Zoltán is aláírt az ETO-val.
Önként jelentkezett a rendőrségen Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a november közepén eltűnt szolnoki házaspár ügyében
A Kecskemétről távozó Gyurcsó Ádámot nem zavarták a furcsa ügyek, balhék.
Marton Zsolt, Szombathely alpolgármestere, az önkormányzat, mint többségi tulajdonos képviselője nyilatkozott a Rangadónak.
Minden bizonnyal távozik a ZTE-től Tököli Attila, aki szezon közben, Kecskemétről érkezett kölcsönbe.
A holland II. vonalban a Cambuurt tartjuk esélyesnek, míg Walesben a bajnoki címvédőnek szavazunk bizalmat.
A Haladás mai taggyűlésén információink szerint nem váltják le a trénert.
A német első osztályban szereplő 1. FC Köln csapatához utazik próbajátékra a veszprémiek fiatal tehetsége, Novothny Soma.
Az Újpest FC Kft. a Szusza Ferenc Stadionban mintegy bruttó százmillió forintos beruházást hajthat végre.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a Ferencváros-stadion eladása miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy korábbi vezetőjét.
Szekeres Adrián minden meccs minden percében pályán volt az MTK-ban.
Preklet Csaba nem szereti a hideget, ezért az NB II-es válogatottal Törökországba vágyik.
Alakul a keret, és véglegessé vált a téli felkészülési program is.
A Győri ETO–Videoton FC bajnoki mérkőzés volt a legnézettebb találkozó a televízióban az őszi NB I-es szezon során.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet csapata remek játékkal lett aranyérmes.