Mint arról tegnap beszámoltunk, a Tottenham 2-1-es vereséget szenvedett a Monacótól a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, s az észak-londoni csapat biztosan nem folytathatja tavasszal a küzdelmet a nyolcaddöntőben.
A szurkolók szerint a csapat menedzsere hibát követett el azzal, hogy a hétvégi Chelsea elleni bajnoki miatt pihentette több kulcsjátékosát is.
– Egy egész szezonon át azért küzdöttünk, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljünk és most amikor ott vagyunk, pihentetjük a játékosokat – írta Twitteren az egyik csalódott drukker.
Now let's spend all season trying to get back in the Champions League just to rest players when we get there
— Kate Coggins (@KateCoggins11) 2016. november 22.
A Tottenham és az angol válogatott korábbi mestere, Glenn Hoddle is bírálta a Spurs teljesítményét. – Nem volt szenvedély a játékosokban, csak egymásra néztek és vártak, pedig valakinek azt kellett volna mondani, hogy én leszek az, aki változtatok a csapaton. Jobban kell védekezniük, szörnyűen védekeztek, de amikor náluk volt a labda, akkor sem tudtak mit kezdeni vele.
Mauricio Pochettino szerint csapata kerete túl vékony ahhoz, hogy több fronton is sikeresen teljesítsen. – A célunk az, hogy versenyképesek legyünk a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, de ehhez még több minőségi játékosra lesz szükségem. Megvan a csapatban a minőség, ezt a bajnokságban megmutattuk, ott veretlenek vagyunk, de nem tudtuk jól megosztani erőinket. Ebből tanulnunk kell, a projektünk még nem fejeződött be – nyilatkozta az argentin tréner.