Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Ronaldóék újra hajrágóllal győzték le a Sportingot

Nikolics Nemanja csereként tizenöt percet kapott, s gólt lőtt, ám mindez csak szépségtapasz volt a Legia számára Dortmundban.

A Bajnokok Ligája ötödik fordulójának keddi játéknapján a Nikolics Nemanját is soraiban tudó Legia Warsawa játszotta a leggólzáporosabb összecsapást a Borussia Dortmund ellen. A lengyelek hiába szerezték meg a vezetést, végül méretes zakóba szaladtak bele. A Real Madrid is hozta a kötelezőt, Varane találatára még Silva válaszolni tudott, ám a hajrában Benzema is beköszönt. Így az utolsó fordulóban Madridban dől majd el, a Dortmund és a királyi gárda közül melyik jut csoportelsőként a nyolcaddöntőbe.

Az E-jelű négyesben hiába vezetett sokáig a Leverkusen a CSKA otthonában, ám végül be kellett érnie egy ponttal. Mindez azonban elégnek bizonyult a továbbjutáshoz, ugyanis a Tottenham vereséget szenvedett a Monaco vendégeként.
A G csoportban nem született meglepetés, a Leicester legyőzte a továbbra is pont nélkül álló Brugge csapatát, míg a Köbenhavn és a Porto gól nélküli döntetlent játszott.
A Sevilla sem vezetett sokáig a Juventus ellen, Vázquez korai kiállítása megpecsételte csapata sorsát, s az olaszok fordítani tudtak. A Lyon győzött a Dinamo vendégeként, így életben tartotta továbbjutási esélyeit.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló

E-csoport

CSZKA Moszkva-Leverkusen 1-1 (0-1)

CSZKA Moszkva: Akinfejev – Fernandes, A. Berezuckij, V. Berezuckij, Sennyikov – Vermbloom, Dzagojev (Traoré, 83.) – Milanov, Natcho, Golovin – Csalov (Strandberg, 91.).

Leverkusen: Leno – Jedvaj, Tah, Toprak, Henrichs – Volland, Aránguiz, Kampl (Mehmedi, 90.), Brandt (Havertz, 70.) – Calhanoglu, Hernández (Baumgartlinger, 81.).

Gólszerzők: Natcho (76., tizenegyesből), illetve Volland (16.)

Monaco – Tottenham 2-1 (0-0)

Monaco: Subasic – Jemerson, Sidibe, Mendy, Glik, Fabinho – Bernardo Silva, Bakayoko, Lemar (Moutinho, 81.) – Falcao (Raggi, 89.), Germain (Carillo, 77.).

Tottenham: Lloris – Trippier, Dier, Wimmer, Rose – Wanyama, Dembele (Eriksen, 65.), Ali, – Winks (Sissoko, 74.), Kane, Szon (Janssen, 65.).

Gólszerzők: Sidibe (48.), Lemar (53.), illetve Kane (52., tizenegyesből)


F-csoport

Dortmund – Legia Warszawa 8-4 (5-2)

Dortmund: Weidernfeller – Bartra (Durm 62.), Rode, Ginter, Passlack – Pulisic, Sahin (Aubemeyang, 70.) – Castro, Dembele (Schürrle, 72.), Kagawa – Reus.

Legia: Cierzniak – Bereszynski, Czerwinski, Pazdan, Rzezniczak – Kucharczyk, Kopczynski, Guilherme (Jodlowiec, 55.), Odjidja Ofoe (Nikolics, 75.) – Radovic, Prijovic (Wieteska, 69.).

Gólszerzők: Kagawa (17., 18.) Sahin (20.), Dembele (29.), Reus (32., 52., 93.), Passlack (81.) illetve Prijovic (10., 24.), Nikolics (83.)

Sporting CP – Real Madrid 1-2 (0-1)

Sporting: Rui Patrício – Marvin, Rúben Semedo, William, Coates, Joao Pereira – Bryan Ruiz (Schelotto, 67.), Adrien, Gelson – Dost (Andre, 76.), Bruno César (J. Campbell, 62.).

Real Madrid: Navas – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo (Coentrao, 71.) – Kovacic, Modric, Isco (Benzema, 67.) – Ronaldo, Lucas Vázquez, Bale (Asensio, 58.).

Gólszerzők: Silva (80., tizenegyesből), illetve Varane (29.), Benzema (87.)

Kiállítva: Pereira (64.)


G-csoport

Köbenhavn – Porto 0-0 (0-0)

Köbenhavn: Olsen – Ankersen, Zanka, Johansson, Augustinsson – Falk (Kusk, 75.), Kvist, Delaney, Toutouh (Gregus, 75.) – Verbic, Pavlovic.

Porto: Casillas – Maxi Pereira, Felipe, Marcano, Alex Telles – Danilo, Óliver, Otavinho (Evandro, 84.), Corona (Varela, 88.) – Diogo Jota, A. Silva.

Leicester – FC Bruges 2-1 (2-0)

Leicester: Zieler – Simpson, Huth, Morgan, Fuchs – Mahrez (Schlupp, 68.), Drinkwater, King, Albrighton (Amartey, 78.) – Okazaki (Gray, 68.), Vardy.

Bruges: Butelle – Cools, Mechele, Poulain, De Bock (van Rhijn (70.) – Simons, Claudermir (Silva, 85.), Pina (Limbombe, 61.), Vanaken – Vossen, Izquierdo.

Gólszerzők: Okazaki (5.), Mahrez (30., tizenegyesből), illetve Izquierdo (52.)


H-csoport

Sevilla – Juventus 1-3 (1-1)

Sevilla: Rico – Mariano (Kranevitter, 75.), Rami, Pareja, Escudero – N’Zonzi, Iborra, Mercado – F. Vázquez – Vitolo, Vietto (Sarabia, 46.).

Juventus: Buffon – Dani Alves, Rugani, Bonucci, Evra (Sturaro, 72.) – Khedira, Marchisio, Pjanic (Kean, 84.) – Cuadrado (Chiellini, 87.), Mandzukic, Alex Sandro.

Gólszerzők: Pareja (10.), illetve Marchisio (45+2., tizenegyesből), Bonucci (85.), Mandzukic (94.)

Kiállítva: Vázquez (36.)

Dinamo Zagreb – Lyon 0-1 (0-0)

Dinamo: Livakovic – Matel (Henriquez, 14.), Pivaric, Sigali, Benkovic – Pavicic (Machado, 73.), Coric (Jonas, 52.), Situm, Knezevic – Gojak, Fernándes.

Lyon: Lopes – Rafael, Mapou, N’Koulou, Morel – Cornet (Fekir, 66.), Ferri, Gonalons, Darder (Tolisso, 66.), Valbuena (Rybus, 88.) – Lacazette.

Gólszerző: Lacazette (72.)

Olvasói sztorik