EB 2016

Podolski szerint hülyeség volt a létszámbővítés

Hülyeségnek nevezte az Európa-bajnokság létszámbővítését Lukas Podolski, a világbajnok német válogatott labdarúgója. A közelmúltban Joachim Löw szövetségi kapitány is kifejtette, hogy jobb volt a korábbi, 16 csapatos mezőny.

Podolski szerint az új lebonyolítás nagy zűrzavart okoz a játékosok között, mert túlságosan sokáig kellett várniuk, mire kiderült, melyik csapat lesz az ellenfelük a kieséses szakasz első fázisában.

– A csoportkör egy kicsit furcsa volt, mert az UEFA elkövetett néhány butaságot. Ez nem a kisebb csapatokról, hanem a döntésről szól. Néhány válogatottnak három napig kellett várakoznia a döntésre a bázisán” – mondta Podolski. Olyan is volt, hogy egy csapat elveszítette az első két csoportmeccsét, de még mindig volt esélye továbbjutni. Szóval ez egy kicsit zavaros, de nekünk mindez nem számít – magyarázta.

Olvasói sztorik