EB 2016

Tarjányi figyelmeztet: a hősök a temetőben vannak

A legmagasabb szintű terrorkészültség mellett kezdődik az Európa-bajnokság. Az Iszlám Állam támadásokkal fenyeget. Egy hónap rettegés vár ránk? Lehet-e így élvezni a tornát? Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.

– Futball a terror árnyékában: azért ez elkeserítő…

– Pontosan így van, ám Európának sajnos hozzá kell szoknia ehhez a gondolathoz – felelte a Rangadónak Tarjányi Péter nemzetbiztonsági szakértő. – A félelem jelen van az életünkben, ám nagyon fontos, hogy ne csapjon át rettegésbe. A világ több pontján – legyen elég Izraelt vagy Törökországot említenem – megtanultak együtt élni a terrorfenyegetettséggel, s ha megnézzük, a szörnyű támadások után is megy tovább az élet. Mi, magyarok rosszul állunk ehhez a kérdéshez. Ismerjük a mondást, „jobb félni, mint megijedni”, pedig ez ma már úgy hangzik, „jobb felkészülni, mint megijedni”. Ezért is készítettünk egy kisfilmet az Eb-re látogató magyarok számára, melyben igyekszünk elmagyarázni, mit kell tenni terrorveszély esetén.


– Többen úgy vélik, nem kell, nem szabad Franciaországba utazni.

– Sokan kérdezték tőlem, hogy elinduljanak-e. A családomban is van olyan, akinek azt tanácsoltam, menjen, csak legyen nagyon óvatos és körültekintő.

– Lehetséges ez? Felvehető a „verseny” a gyilkolásra kiképzett szélsőségesekkel?
– Tény, hogy egy terrorszervezet akkor a legveszélyesebb, ha vereséget szenved. Márpedig az Iszlám Állam az utóbbi hónapokban jelentős területeket vesztett Szíriában és Észak-Irakban. Szörnyen hangzik, de így van: a köreikben uralkodó hangulatot egy újabb akcióval lehet „feldobni”, ráadásul pontosan tudjuk, hogy a terrorszervezet szimbólumrendszereket igyekszik támadni.

– Mint amilyen a labdarúgó kontinenstorna…
– Így igaz, ezért is hangsúlyozzuk minden szurkoló számára a biztonsági tudatosságot. Figyelni kell egymásra, lehetőség szerint minden csoportban legyen olyan személy, aki képes józanul gondolkodni. Fontos, hogy a Franciaországba utazó drukkerek megértsék, együtt kell működni a hatóságokkal. Ha pedig beüt a krach, senki se váljon Chuck Norrisszá, Bruce Willisszé. A hősök a temetőben vannak…

– A szakemberek azt mondják, a terror elleni harcban előny, hogy egy országra kell összpontosítani.

– Biztosak lehetünk benne, hogy a hatóságok elképesztő munkát végeztek, ám száz százalékos biztonság nem létezik. Azt nem lehet kijelenteni, hogy az Eb alatt nem lesz terrorakció. Rémesen hangzik ez is, ám a nagyságrend is számít. Néhány sérült még mindig jobb, mint a tömeges mészárlás. Franciaország felkészült a veszélyre, nyolcvan-kilencvenezer ember dolgozik a szurkolók biztonságáért, ugyanakkor szerte Európában ennél sokkal többen, és azok a szervezetek is csúcsra vannak járatva. Abban például biztos vagyok, hogy a következő napokban több gyanús személy letartóztatása várható.

– A magyar szurkolók ott lesznek Marseille-ben is, ahol több millió arab él. Az Izland elleni mérkőzés kapcsán nagyobb a terrorveszély?

– A hatóságok mindig készítenek kockázat-analízist. Valószínű, hogy ilyen szempontból mondjuk Lyon más megítélés alá esik, mint Marseille – de ezt tudják és kezelik a francia szervek. Ismert, hogy a párizsi terrorakció egyik kitervelője, Salah Abdeslam számítógépén talált adatok arra utalnak, hogy az Iszlám Állam nagyszabású terrortámadásokat tervezhetett az Európa-bajnokságra. Azt hiszem, kijelenthető, ha békés lesz a torna, az aranyérem a terrorellenes hatóságoknak is jár majd…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik