Jövő kedden megkezdi szereplését az Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Soha ennyi időt nem vártunk egy nyitómeccsre, nehéz elképzelni, milyen lesz. Pedig volt idő, amikor rutinból játszottuk az ilyen mérkőzéseket, igaz, néha csúnya lett a vége. De olyan is, hogy fesztivál. Egy kis történelmi visszatekintés a magyar nyitányokra.
Nem csak 0-6, 6-0 is volt
Magyar ember utolsó (sokkoló) emléke nagy torna nyitányáról az irapuatói magyar-szovjet első négy perce, a két bekapott góllal. Azóta mondogatjuk, hogy ha egyszer megint ott leszünk valamilyen világversenyen, a nyitómeccsre nagyon oda kell figyelni… Pedig a történelem azt mutatja, ritkán dőlt el a sorsunk az első találkozón – és azt, hogy a legkevésbé sem példátlan, hogy a magyar csapat első meccsén hamar gól születik. Sőt, ez szinte borítékolható.
Csoportkörös lebonyolítású Európa-bajnokságon még soha nem szerepeltünk (1980 óta rendezik így az Eb-ket), így releváns emlékeink csak világbajnokságról vannak. Azokról viszont számos. Volt időszak, amikor magától értetődő volt, hogy az első mérkőzést behúzzuk – az első két vb, amin elindultunk, az 1934-es és az 1938-as ilyen volt, igaz, ekkor még nem voltak csoportok, azonnal kieséses rendszerben kezdődött a kis létszámú torna. Első vb-fellépésünkön 4-2-re intéztük el Egyiptomot, de aztán az osztrákok ellen véget is ért számunkra a torna. Négy évvel később viszont a döntőig meneteltünk, ehhez három győzelem kellett zsinórban. Az első találkozón Holland Indiát (a mai Indonéziát) 6-0-ra verték Sárosiék, eddig tehát kettőből két sikeres rajtot pipálhattunk ki.
Vb-rekord bemutatkozásként
A következő világbajnokságunk már a legendás 1954-es svájci volt, az első, amelyen már csoportküzdelmek is voltak. Puskásék nem aprózták el a nyitányt, 9-0-ra mosták le a futballban akkor még egzotikus országnak számító Dél-Koreát – az a hihetetlen, hogy még így sem ők a magyar nyitányok csúcstartói. Utána nyolcat hintettek a németeknek, de hát a folytatást (végjátékot) ismerjük… Minden idők legjobb magyar válogatottja mindenesetre megmutatta, hogyan kell látványosan bemutatkozni egy világbajnokságon.
Érdekes, hogy döntetlennel csak egyszer rajtoltunk, ez 1958-ban történt, Wales ellen lett 1-1, igaz, ez vereséggel ért fel – szó szerint, mert a csoportkör végén az akkori szabályok szerint ki-ki meccset kellett játszanunk velük, miután azonos ponttal végeztünk a csoportban, és ezt Wales 2-1-re megnyerte. Ők is most lesznek ott hosszú szünet után világversenyen, szívesen vennénk rajtuk revánsot, hisz ez azt jelentené, hogy továbbjutottunk a csoportból.
Sokk után gála, gála után kiesés
Egészen 1962-ig nem volt rá példa, hogy igazi rangadóval rajtoljon egy vb a mieink számára, ekkor viszont nem volt „felhozó meccs”, egyből az angolokkal kezdtünk – és győztünk ellenük 2-1-re, ami után persze mindenki a végső sikerben reménykedett. De hiába, a nyolc között befejeztük a szépen induló történetet. Négy évvel később viszont letargiába esett az ország a nyitány után, mert Portugália 3-1-re legyőzte Albertéket az első meccsen, és még hátra voltak a címvédő brazilok. A folytatás ismert, minden idők egyik legnagyobb meccsén lemostuk a pályáról az akkor kétszeres világbajnokot. Tanulság? Mindent szabad, csak feladni nem, egyetlen meccs után.
A modern kor világversenyein aztán már egyszer sem jutottunk tovább a csoportunkból, két igen fájdalmas és egy emlékezetesen parádés nyitány után. 1978-ban Argentínában Csapó Károly belefojtotta az ordítást a sok tízezer hazai szurkolóba egy gyors góllal, de aztán az argentinok megfordították a meccset. Végül három vereséggel utaztunk haza. Spanyolországban ellenben máig megdöntetlen gólrekorddal indítottunk, sok év után egy pillanatra magunkra vonva a világ figyelmét, tíz gólt mégse mindennap szerez egy válogatott, mint mi Salvador ellen. Sokra mentünk vele, a csoportkör végén jöhettünk haza. És aztán jött Mexikó és az emblematikus 0-6 a szovjetek ellen – de jegyezzük fel: így is két gólon múlt csak, hogy nem jutottunk tovább harmadikként a csoportból. Vagyis: bármilyen fontos a nyitómeccs, nem szabad mindent arra az egyre feltenni!
Ha magyar nyitány, akkor gyors gól!
Amire viszont akár pénzt is lehet feltenni, az az első negyedórán belül születő gól, ha a mieink első meccséről van szó. Jakovenko emlékezetes második perces rövid sarkos lövése mindenkinek megvan még Mexikóból, de nem ez volt a leggyorsabb gól, amit kaptunk: a 66-os portugál-magyaron egy bizonyos José Augusto már az első percben bevette a kapunkat. Mi is szereztünk persze villámgólokat: 1982-ben Nyilasi Tibor az egész vb második leggyorsabb gólját fejelte Salvadornak (4. perc) és ott volt az említett Csapó-gól is Buenos Airesben, a tizedik percben. Puskás, Tichy szintén gyorsan beköszönt a maga nyitómeccsén annak idején – a gólokra is igaz, ami a meccsekre: akár mi adtuk, akár mi kaptuk, utána fordulhatott a szerencse.
Ami tehát biztos, hogy korántsem tanácsos csak az Ausztria elleni nyitányra helyezni a hangsúlyt, egyáltalán nem biztos, hogy Dzsudzsákék sorsa azon a meccsen dől el. Sok példa van a vb-k, Eb-k csoportköréből, hogy győztes első meccs után is ki lehet esni és pocsék rajtot is követhet siker – az 1992-ben végül Európa-bajnok dán válogatott két meccs után 1 ponttal állt csoportja utolsó helyén… Persze, ha a magyar szurkoló kicsit türelmetlenebb lesz a nyitányon, érthető: eddig tizenhat év volt a két fellépésünk között eltelt leghosszabb idő (1938-54), Mexikó óta viszont majdnem kétszer ennyit vártunk, hogy újra görcsbe rándult gyomorral ülhessünk le a tévé elé, magyar csapat nyitómeccsére egy világversenyen.
