Válogatott

U21: csúnyán kikapott a magyar válogatott a szlovákoktól

Az egyelőre csak formálódó, korosztályváltáson átesett magyar férfi U21-es válogatott április 19-én Zólyomban lépett pályára a szlovák korosztályos csapat ellen, és 4–0-s vereséget szenvedett a felkészülési találkozón – olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.

A korosztályváltáson átesett U21-es válogatottnak a szlovákok elleni volt a második közös mérkőzése, és az első, amelyen a csapatot vezető szövetségi edző, Michael Borisz a válogatott mellett lehetett – az ezt megelőző időszakban az U19-es válogatott mellett dolgozott a szakember, amellyel nagyon közel került az Európa-bajnoki szereplés kiharcolásához.

A felkészülési meccsek célja, hogy a stáb megtalálja a megfelelő játékoskeretet, mire 2017. szeptember 5-én megkezdődnek a 2019-es Európa-bajnokság selejtezői.

Az első, Görögország elleni felkészülési találkozóhoz képest számos poszton változott meg a magyar csapat, az akkori kezdőből mindössze Kecskés Máté és Jancsó András volt ott Szlovákia ellen a pályán.

A szakmai stáb munkáját nehezíti, hogy nem hivatalos UEFA-játéknapon lekötött találkozókra a szövetség nem hívhatja haza a légiósokat, illetve tekintettel kell lennie a kiélezett bajnoki küzdelmekre, az OTP Bank Liga klubjaival való együttműködésre. Ennek ellenére minden nemzetközi mérkőzésből sokat lehet, és kell is tanulni – vallja Michael Boris.

– Nagyon kevés időnk volt felkészülni a találkozóra, tulajdonképpen egy igazi edzést követően léptünk pályára Szlovákia ellen. Teljesen új kerettel, az 1996. január 1-je után született labdarúgókkal készülünk az Eb-selejtezőkre. A játékosoknak is meg kell ismerniük egymást, és persze nekem is őket. Egyelőre nagy a fluktuáció a csapaton belül, sok fiatalnak adunk lehetőséget a bizonyításra, a Szlovákia ellen készülő keretbe hat másodosztályú klub is adott játékost. Egy tanulási folyamat elején járunk, minden meccsből, minden elkövetett hibából tanulnunk kell. Természetesen nem örülök a vereségnek, de hasznos tapasztalatokat szerzett a stáb és a játékosok is. Nincs sok időnk az első tétmeccsünkig, addig is kettőzött erővel kell dolgoznunk, hogy ha eljön az idő, készen álljunk a feladatra – értékelte a mérkőzést Michael Boris.

A két válogatott összecsapására szerdán, 16:30-tól került sor az MFK Zvolen felújított stadionjában, amelyben ez volt az első, nemzetek közötti mérkőzés, amelyet valaha rendeztek.

Szlovákia–Magyarország 4–0 (2–0)

Szlovákia: Jakubech – Varga, Sulek, Kácer, Gric, Cmelik, Siplak, Tupta, Hancko, Polievka, Stefanec
Magyarország, I. félidő: Gyollai Dániel – Szivacski Donát, Kecskés Ákos, Jancsó András, Zabari Dávid, Vida Máté, Kleisz Márk, Sejben Viktor, Rácz Barnabás, Makrai Gábor, Tóth Milán
Magyarország, II. félidő: Horváth Dániel – Talabér Attila, Szélpál Norbert, Barna Szabolcs, Zachán Péter, Gazdag Dániel, Csernik Kornél, Katona Máté, Bartos Julián, Deli Márió, Tóth Milán

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik