Válogatott

A portugál kapitányt meglepte a magyar válogatott

Fernando Santos elégedetten nyugtázta, hogy kétszer is alkalmazkodtak a mieinkhez.

A magyar válogatott 3-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapat vendégeként Lisszabonban, a jövő évi oroszországi világbajnokság selejtezősorozatának ötödik fordulójában, szombaton.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, mindig okoz meglepetést, ha az ellenfél más felállásban lép pályára, de erre jól reagáltak.

„Eleinte gondunk volt a középpályán, a széleken nem találtuk a területet, de ezt sikerült áthidalni. A rövid időn belül szerzett két gól jelentősen megkönnyítette a dolgunkat. A második félidőben ismét hadrendet váltottak a magyarok, az elején ehhez megint alkalmazkodnunk kellett, amikor ez sikerült, a harmadik találat mindent eldöntött” – folytatta.

Santos a csoportállásról udvariaskodva úgy vélekedett, nem szabad még leírni a magyarokat a kijutásra esélyes csapatok közül, hiába kerültek most jelentős hátrányba.

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elismerte, hogy csalódottak a kudarc miatt, de hangsúlyozta, hogy elsősorban a pálya utolsó harmadában nem tudtak jól játszani, azaz nem jutottak el a befejezésekig.

„A második félidőt jól kezdtük, később viszont ismét láthattuk a különbséget a két gárda között, a portugálok magasabb szintet képviselnek. Hiányzott belőlünk az átütőerő és a passzpontosság. Nem a játékrendszerünkön múlt, könnyen adtuk át a területeket. Tanulni kell ebből a meccsből” – mondta a német edző.

„Azért volt kevesebb lehetőségünk, mert világklasszis csapat ellen játszottunk, nem azért, mert kevesebb támadó szellemű futballista volt pályán. Mindent megtettünk, a labdát sikerült jól megtartanunk, de az utolsó passzok nem sikerültek. Ennek egyik oka, hogy a mi játékosaink nem topligákban játszanak” ‒ értékelt az MTI kérésére Bernd Storck. Hozzátette, a játékosoknak azt mondta, emelt fővel hagyhatják el a stadiont.

Olvasói sztorik