Válogatott

Fél év alatt még sokat fejlődhet az Eb-re kijutó U19-es válogatott

A sikeres selejtező résztvevői meséltek.

A magyar U19-es válogatott nagyon nehéz csoportból jutott tovább az Európa-bajnoki selejtező sorozat első tornáján, a főszereplők szerint a siker kulcsa a remek csapategység volt – írja az mlsz.hu.

A mieink két olyan válogatottal, az olasszal és a svájcival kerültek egy négyesbe, amelyek szinte minden évben továbblépnek aktuális csoportjukból, és gyakran tagjai az Európa-bajnoki döntő mezőnyének. Ezúttal a csoport legkevésbé erős tagjának bravúrját sem lehetett kizárni, hiszen az örmények hazai pályán játszottak, egyedül nekik nem kellett a hosszú utazás és a háromórás időeltolódás okozta nehézségeket figyelembe venniük a felkészülés során.

A jereváni torna rosszul kezdődött, de nagyszerűen zárult a mieink számára, az olaszoktól elszenvedett vereség után Svájcot és Örményországot is sikerült legyőzni, így a második helyen továbbjutottunk az elitkör mezőnyébe, és várhatjuk a december 13-i sorsolást.

A válogatott legfiatalabb tagja, Szoboszlai Dominik nemrégiben ünnepelte 16. születésnapját, és azt követően, hogy csapatkapitányként részese volt az U17-es együttes továbbjutásának, most a közel három évvel idősebbek között is bizonyítási lehetőséget kapott. Élt is vele, két mérkőzésen lépett pályára kezdőként, egy gól és egy gólpassz az örményországi mérlege.

– Nem számítottam rá, hogy tagja leszek az U19-es Eb-selejtezős csapatnak, hiszen a torna előtt mindössze egy összetartásra hívtak be, de végül a rövid ismerkedés után bekerültem a keretbe – mesélt élményeiről az mlsz.hu-nak Szoboszlai. – A beilleszkedés jól ment, a társak mindenben segítettek, persze, itt más a szerepem, mint az U17-es válogatottban, hiszen míg ott csapatkapitányként irányítanom kell a többieket, itt én vagyok a legfiatalabb kerettag, ezért azt kell csinálnom, amit az idősebbek mondanak. Sokkal nehezebb volt ebben a válogatottban játszani, miután a többiek majdnem három évvel idősebbek nálam. Érezhetően nagyobb volt a tempó, nehezebb dolgom van a pályán, de nagyon örülök, hogy két korosztályos csapat továbbjutásának is részese lehettem.

A fiatal középpályás szerint a továbbjutás kulcsa a remek csapategység volt, a keret minden játékosa bízott a sikerben, és egy pillanatra sem ingott meg a csapatba vetett hite.

– Remek volt az összhang a csapaton belül, és az olaszok elleni vereség után sem merült fel senkiben, hogy kieséssel záródhat a torna, mindenki érezte, hogy képesek vagyunk legyőzni a svájciakat és az örményeket is. A második mérkőzésen nagyon nehéz dolgunk volt, de keményen megdolgoztunk a győzelemért. Úgy éreztük, hogy az ellenfél jogtalan tizenegyesből egyenlítettek, de ez sem törte meg a csapatot, az utolsó pillanatig küzdöttünk, harcoltunk, és ennek győzelem lett a jutalma. Az elitkörig még fél év hátra van, a legfontosabb, hogy a csapat minden tagjának a maximumot kell adnia a felkészülés során, az összetartások, az edzések minden percében. Az olaszok elleni szoros mérkőzés, és a svájciak legyőzése megerősített bennünket abban, hogy bárki ellen érhetünk el jó eredményt, ha igazi csapatként dolgozunk, és a végsőkig küzdünk minden mérkőzésen – tette hozzá a középpályás, aki a téli átigazolási szezonban minden bizonnyal országot vált, és az osztrák Red Bull Salzburgban folytatja pályafutását.

Kleisz Márk, a Vasas fiatalja ugyancsak frissen került be a válogatottba, ő Michael Boris szövetség edző kinevezése után kapta meg első meghívóját, és nemcsak sikerült bennragadnia az együttesben, hanem már alapembere a gárdának, Jerevánban végig a pályán volt mindhárom találkozón. Míg a Vasas 3-4-3-as felállásában a teljes jobb szélt be kell játszania, addig a válogatottban eredeti posztján, védekező középpályásként szerepelt.

– Nehéz feladat volt egy összeszokott csapatba új játékosként belépni, de a kerettagok közül mindenki végig támogatott, segítette a beilleszkedésemet, ez nagyon megkönnyítette a dolgomat. Összetartó társaságba kerültem, ahol mindenki tudja a dolgát, emellett sikerült hamar elsajátítani az Michael Boris kinevezése után kialakított új taktikát is. Ennek egyik fő eleme, hogy az ellenfél labdaszerzésénél minden esetben meglegyen hátul a három védőnk és egy védekező középpályásunk, ez utóbbi legtöbbször én vagyok. Támadásban ugyanakkor a gyors, mélységi passzokkal való helyzetkialakítás a legfontosabb, ebből mindhárom mérkőzésen sikerült néhányat bemutatni – mondta a Vasas középpályása.

– Az olaszoktól elszenvedett vereség után kicsit letört a társaság, hiszen a játék képe alapján jóval több volt a meccsben, de azt is tudtuk, hogy előre kell tekintenünk. Mindenki tisztában volt azzal, hogy a célunkat, a továbbjutást csak tökéletes koncentrációval, megfelelő hozzáállással lehet elérni, és a svájciak ellen a meccs minden percében a győzelemre játszottunk. Az utolsó mérkőzés végére meglehetősen elfáradtam, mint ahogyan a többiek is a csapatból, ekkor már éreztem, hogy nem tudok ugyanazzal a koncentrációval futballozni, mint az első két találkozón. Mégis ekkor sikerült gólt szereznem, ami hatalmas lelki erőt ad, hiszen posztomból adódóan nem szoktam gyakran betalálni. Az elitkörig még sok időnk van, biztos vagyok benne, hogy rengeteget tudunk fejlődni tavaszig – így Kleisz.

Bíró Bence, a portugál Guimares csatára mindhárom mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyet, és több nagy lehetősége is adódott, végül ezek közül az örmények elleni tudott kihasználni egyet.

– Frusztráló volt, hogy több nagy helyzetem is kimaradt, hiszen mindegyik szituációban nagyon kellett volna a gól. Az utóbbi időszakban nem ment annyira a góllövés, kicsit rá is görcsöltem erre, de csináltam tovább, amit kértek tőlem, és szerencsére a végére összejött a gól. Összeszokott, jó csapatunk van, a taktikánk is működött, akár három győzelemmel is bekerülhettünk volna az elitkörbe. Ha így játszunk, a tavaszi körben is lehet esélyünk a továbbjutásra, persze, az sem mindegy, kik lesznek az ellenfeleink – fogalmazott a csatár.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik