Válogatott

Priskin pozitívumokat is látott a svédek ellen

A válogatott támadójának elmondása szerint szomorú volt a hangulat az öltözőben a meccs után.

Ötvennyolc perc jutott Priskin Tamásnak a kedd esti Magyarország-Svédország felkészülési mérkőzésen. A Slovan Bratislava támadója körül több olyan játékos is játszott, akikkel eddig még kevesebb alkalma volt több időt eltölteni a pályán. A 30 éves csatár azonban ennek a fellépésnek is nagyon örült, és látott potenciált a fiatal játékosokban.

Szomorú volt a csapat, sajnos nem sikerült nyernünk, de úgy érzem, jól szolgálta a mérkőzés a felkészülésünket, az új játékosok pedig megízlelhették ezt a légkört, gratulálok a mai napon bemutatkozó társaimnak, és szintén jár a gratuláció a ma elköszönőknek is – nyilatkozta a meccs végén Priskin Tamás a Rangadó.hu-nak. – Nem mondanám, hogy furcsa volt játszani az eddig kevesebb szerephez jutó játékosokkal, amikor pályára lépek a válogatottban, mindig óriási alázattal és örömmel teszem a dolgomat, próbálok mindig száz százalékot nyújtani. Ma a fiatalabbakkal voltam együtt a pályán, ennek a lehetőségnek is nagyon örülök, kívánom nekik, hogy minél több meccsük legyen, ami által az összeszokottság is meglesz, illetve még több önbizalmat szereznek majd. Az első játékrészben voltak helyzeteink, még a második félidő elején is, de a vége felé már kevésbé voltunk erősek támadásban, ennek sajnos nem tudom, mi lehetett az oka, a csapattal és a szakmai stábbal biztosan kiértékeljük ezt is. Elsősorban a legfontosabb pozitívuma az volt a mai meccsnek, hogy vannak fiatal játékosaink, akiket be lehet építeni a csapatba a jövőre nézve. Nagyszerű érzés volt újra Király Gabival és Juhász Rolival együtt készülni, hiányozni fognak nagyon a pályáról, büszke vagyok arra, hogy velük együtt játszhattam. Sok sikert kívántunk nekik a meccs végén, bízom benne, hogy sokszor találkozunk még velük klubszinten, vagy akár a későbbiekben edzőként is – tekintett a jövőbe a szlovák bajnokságban légióskodó csatár.

Olvasói sztorik