Válogatott

„Egy sportoló életében egy nemzetet képviselni a legszebb dolog” – Juhász

Király Gábor szerint a válogatottban mindegy, hogy gálameccset játszik az ember vagy Eb-döntőt – búcsúszavak.

Svédország ellen húzta magára utoljára a címeres mezt Király Gábor és Juhász Roland. A 108-szoros válogatott klasszis kapus a 28. percig volt a pályán, majd vastaps közepette búcsúzott a társaktól, szurkolóktól, míg Juhász nem sokkal a szünet előtt jött le hasonló ováció közepette.

Király a találkozó szünetében az M4 Sportnak elmondta, nagyon örül a 108 válogatottságának, egyben nagyon nehéz volt ezt az utolsó meccset megvívni. Hozzátette, ezekért az érzésekért érdemes labdarúgónak lenni.

– Nagyon nehéz. Ennyi volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz – tette hozzá elcsukló hangon Juhász Roland. – Jó itthon, a hazai közönség előtt elbúcsúzni. Nem lett volna az igazi az Eb utolsó meccsével visszavonulni – nagy köszönet azoknak, akik ehhez a találkozóhoz hozzásegítettek bennünket, és köszönet a társaknak, hogy visszafogadtak minket. Nagyon jó volt érezni, hogy újra nekünk játszották a Himnuszt.

– Az öltözőben ez más. Jön egy ütés, és abban a pillanatban száz százalékon pörgünk. Lehet itt búcsúmérkőzés, barátságos meccs – a válogatott az válogatott! Nincs olyan, hogy gálamérkőzés vagy Eb-döntő, mindegyik mérkőzés ugyanaz. Nem lehet ezt félvállról venni. Teljesen felpörögtünk, nagy volt a koncentráció. Ez csak egy helyen van így: a pályán a válogatott mérkőzéseken – mondta Király Gábor.

Juhász elmondta, olyan érzés uralkodott benne, mint a legelső válogatott mérkőzésén, ugyanaz a drukk, mint az előző 94 fellépésén. „Egy sportoló életében egy nemzetet képviselni a legszebb dolog” – tette hozzá a védő.

Olvasói sztorik