Válogatott

U19: bravúrgyőzelem a Svájc elleni Eb-selejtezőn

A magyar fiatalok nagyot léptek a továbbjutás felé.

U19-es Európa-bajnoki selejtező, 2. forduló

Svájc–Magyarország 1-2 (0-0)
Magyarország: Demjén – Szalai András, Szilágyi (Takács R., 68.), Tóth B., Szalai Attila – Szoboszlai, Kleisz – Tömösvári (Csernik, a szünetben), Tóth M., Winkler – Bíró (Szabó L., 54.). Szövetségi edző: Michael Boris
Gólszerzők: Guillemenot (tizenegyesből 62.), illetve Tóth B. (55., 85. – a másodikat tizenegyesből)

A magyar U19-válogatott a Svájc elleni találkozóval folytatta a jereváni Eb-selejtező tornát. A továbbjutás szempontjából kiemelten fontos találkozón a három pont begyűjtése volt a cél.

Tóth Bence 55. percben szerzett gólja után úgy tűnt, sikerülhet is a bravúr, azonban hét perccel később a svájciak büntetőből egyenlítettek. A folytatásban nagy erőket mozgósított fiatal csapatunk a győzelem érdekében, és a 85. percben ennek meg is lett az eredménye: Tóth ezúttal büntetőből talált be, így 2-1-re nyert a magyar csapat.

A csoportot a mieink után az örményeket is legyőző, hatpontos Olaszország vezeti, míg a magyar csapat három pontjával második. Svájc szintén három pontot számlál a nullapontos Örményország előtt. A magyar csapat az utolsó körben a sereghajtó ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

– Az akarat diadala volt a mai mérkőzés, a játékosok hallgattak arra, amit a meccs előtt mondtam nekik: megfelelő akarattal bárkit le lehet győzni. Csapatként múltuk felül a svájciakat, a keret minden tagja hozzájárult ehhez a sikerhez. Fontos győzelmet arattunk, de hasonlóan fontos feladat vár ránk, a továbbjutáshoz kedden nyernünk kell Örményország ellen. Úgy készülünk a folytatásra, mint az eddigi két meccsre, holnaptól százszázalékosan a házigazdák elleni mérkőzésre fókuszálunk – nyilatkozta az MLSZ honlapjának Michael Boris a mérkőzés után.

Olvasói sztorik