Válogatott

Tanárok, szerelő és recepciós ellen játszanak Dzsudzsákék

Andorra válogatottjának zömét félprofi, vagy teljesen amatőr labdarúgók alkotják.

Három vereség után lép pályára Andorra vasárnap a Magyarország elleni vb-selejtezőn a Groupama Arénában. A miniállam válogatottja legutóbb Svájctól 2-1-re, előtte Portugáliától 6-0-ra, Lettországtól pedig 1-0-ra kapott ki. Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a világranglista 203. helyén álló csapat játékosai nagyrészt a spanyol ötödosztályban szerepelnek.

Az andorrai keretet tehát amatőr és félprofi játékosok alkotják, többük saját szakmájával, polgári foglalkozással keresi a kenyerét a hétköznapokban. A 101greatgoals.com cikke szerint a jobbszélső, Christian Martínez és a védekező középpályás poszton szereplő Marc Pujol például tanár a civil életben. Remélhetőleg vasárnap a Groupama Arénában a magyar játékosokat nem fogják oktatni.

A csatár mögött szereplő Carlos Eduardo Peppe recepciósként dolgozik egy hotelben, az andorrai válogatott csatára, Gabi Riera pedig szerelőként ténykedik.

A harmadik győzelem következhet

Harmadszor találkozik vasárnapi riválisával, Andorrával a magyar válogatott, amely az első két mérkőzést megnyerte. Alig több mint négy éve a világbajnoki selejtezősorozat nyitányán Juhász Roland, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Priskin Tamás és Koman Vladimir góljával 5-0-ra nyert az akkor Egervári Sándor által irányított nemzeti együttes, majd egy esztendővel később a sorozat zárásakor – Csábi József egyetlen szövetségi kapitányi meccsén – kétgólos siker született Nikolics Nemanja találatával és egy öngóllal. A magyar-andorrai vb-selejtező vasárnap 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik