Három mérkőzésen négy pontot szerzett a magyar válogatott a vb-selejtezőkön – ez nem a legrosszabb, de nem is a legjobb kezdés. Többre számítottunk, hiszen Feröeren nyerni kellett volna, ez esetben lenne hat pontunk. Sőt, ha Svájc ellen nem szerencsétlenkedünk egy bedobásnál az utolsó előtti percben, lehetne hét is az a hat – az meg már rekordgyanús rajt lenne, az 1986-os világbajnokság selejtezői óta nem látott remek kezdés (igaz, akkor még csak két pont járt egy győzelemért, de a hatból az első öt meccsünket megnyertük, ki is jutottunk Mexikóba). Mindez azonban értelmetlen kombinálás, mert Feröeren például nem játszottunk úgy, hogy valóban győzelmi esélyeink lettek volna.
Így most Magyarország négy ponttal áll a csoportban, pontosan azon a helyen, ahol eredetileg, az esélyek alapján várható volt – a harmadik hely megtartásához alighanem elég lehet a hátralévő meccseken a mögöttünk lévő Feröer, Lettország, Andorra hármast legyőzni. Csak hát ez nem elég a pótselejtezőhöz sem. Ami viszont elég kiábrándító – mert azért három meccs után még ritkán szokott lefőni a kávé, igaz, a magyar válogatott esetében volt már rá példa.
A két legutóbbi világbajnokság selejtezőit nem kezdtük ennél gyengébben – sőt, a 2014-es torna kvalifikációjában három meccs után hat ponttal álltunk, miután Andorrát és Észtországot is vertük – Egervári Sándorral tehát jobban rajtoltunk, mint Bernd Storckkal. Akkor is volt egy abszolút kötelező (Andorra) és egy „elvileg” kötelező győzelem (Észtország), mint most a feröeri és a lettországi találkozó, de akkor be is húztuk mindkettőt. Közben kikaptunk a favorit hollandoktól itthon (1-4), de utána legyőztük a törököket és reménykedtünk…
2010 előtt ugyanígy indultunk, mint most, Erwin Koeman csapata hozott három meccsen négy pontot. A dánokkal itthon ikszeltünk, a svédektől szorosan kikaptunk Stockholmban, majd vertük Albániát – a papírformának megfelelően. Mindez végül nem ért még pótselejtezőt sem… De még mindig jobb rajt volt, mint az eddigi leggyengébb kezdésünk, a Lothar Matthaus által (főleg szavakban) menedzselt válogatottól, 2006 előtt. A németországi világbajnokság selejtezőiben azonnal kaptunk egy hármast Horvátországban és Svédországban is, közte legyőztük itthon Izlandot. Számolgatni 2002 előtt is lehetett egy ideig, hisz a Bicskei Bertalan vezette válogatott remekül, az Eb-döntős olaszok elleni 2-2-vel indított, majd egy hatost rúgott Litvániában. Igaz, hogy a harmadik meccsen váratlanul csak ikszeltünk a litvánokkal a Népstadionban, de az öt pont így is jónak számított. Máig az utolsó selejtezősorozat volt ez, melyen az első három meccsén veretlen maradt a magyar csapat.
Az eddigi utolsó vb-selejtező sorozat, amelyen legalább a pótselejtezőig eljutottunk, az 1998-as torna kvalifikációja volt. Ezt a sorozatot jobban kezdte Csank János csapata, mint a mostani válogatott az övét: a finnek és Azerbajdzsán legyőzése hat pontot ért, közte viszont kikaptunk 3-0-ra Norvégiában. De hogy mennyire nem érdemes az első pár meccs után kombinálni, ez a történet is mutatja: a következő három meccséből egyet sem nyert meg a Csank-csapat, végül mégis pótselejtezőt játszhatott, köszönhetően a riválisok, elsősorban Svájc botlásainak. Sajnos, úgy tűnik, utóbbira egyelőre nem számíthatunk, hiszen a svájciak egyelőre hibátlanok.
Mindenesetre a bravúr(ok)ra szükség lenne a továbbiakban is, hogy maradjon remény – de ne feledjük, a legutóbbi kvalifikációt, a 2016-os Európa-bajnokság előtt, egy hazai vereséggel kezdtük Észak-Írország ellen, ami még a feröeri 0-0-nál is kínosabbnak tűnt, végül mégis kijutottunk az Eb-re. Igaz, most nincs esély harmadikként pótselejtezni, Bernd Storck csapatának a hátra lévő hét mérkőzésen 15-16 pontot mindenképpen szereznie kellene, hogy maradjon esély a kijutásra. Ehhez pedig a két előttünk lévő nagycsapat elleni meccseken is „villantani” kell majd…
