Válogatott

Storck: „Úgy kell játszanunk, mint Svájc ellen”

Elutazott a magyar válogatott Lettországba.

Vasárnap délelőtt a magyar válogatott elutazott Lettországba, a hétfői világbajnoki selejtező helyszínére.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint hasonló felfogásban kell futballoznia csapatának, mint a pénteken Svájc ellen 3-2-re elveszített összecsapáson.

– A játékosok nagyon csalódottak, de készen állnak a mérkőzésre, mentálisan és fizikálisan is. A pozitívumokat kell erősítenünk holnapra, ugyanabban a stílusban kell játszanunk, mint Svájc ellen, mert a játékunkkal nem volt gond, csak az eredménnyel. Megfelelően kell koncentrálnunk, hiszen a rigai sem lesz könnyű mérkőzés, nekünk pedig meg kell nyernünk a találkozót, ehhez sokat kell tenni a pályán. Beszéltünk a pénteki a hibákról, elmondtuk a játékosoknak, mit kell jobban csinálniuk, hogy elkerüljük az olyan gólokat, amilyeneket Svájc szerzett. Főleg a harmadik gól előtt történteket elemeztük ki, egy ilyen jó csapat ellen egy kis hiba is végzetes lehet, ezért nem szabad elkövetni őket. Tanulnunk kell viszont belőlük, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ismét – idézi a német szövetségi kapitányt az MLSZ honlapja.

Lettország pénteken hazai pályán 2-0-ra kikapott a Feröer-szigetektől, Bernd Storck azonban kiemelte: a házigazdák jó teljesítményt nyújtottak a találkozón, nem szabad csak az eredményből kiindulni.

– A lett jó csapat, Feröer ellen is megpróbált játszani, és jól is futballozott. Meglátják, mások is fognak Feröer ellen pontokat veszteni! Nyílt meccsre számítok, szerintem a lettek is nyerni akarnak majd, és persze bizonyítani a vesztes meccs után a szurkolóik előtt. Ugyanúgy kell játszanunk, mint Svájc ellen, csak nem szabad elkövetnünk védelmi hibákat, és akkor jó meccset zárhatunk Rigában. A fejemben már megvan, hogy hol lehet változás az összeállításban, de még vár ránk egy edzés, az ott látottak alapján áll össze a végleges kezdőcsapat.

Nikolics Nemanja is kiemelte: sok pozitívumot lehet találni a Svájc elleni teljesítményben, ezeket kell átmenteni a lettországi mérkőzésre.

– Szombaton a regenerációé volt a főszerep, a legfontosabb a volt, hogy kipihenjük magunkat. Természetesen beszéltük a Svájc ellen meccsről is, elsősorban az elkövetett hibáinkat elemeztük ki. Sok pozitívum volt a pénteki játékunkban, ezeket kell kiemelni és ezekbe kapaszkodni Lettországban. Megmutattuk, hogy van karakterünk, kétszer is visszajöttünk hátrányból, és Németh Krisztián helyzeténél nálunk volt a meccslabda, megnyerhettük volna a találkozót. Jól játszottunk, jó dolgokat produkáltunk a pályán, ezeket kell átmentenünk hétfőre és megnyerni a mérkőzést. Bizonyítottuk, hogy minden meccsen képesek vagyunk bátor támadójátékot produkálni, egy Svájc szintű csapat ellen is tudunk helyzeteket kialakítani és gólokat rúgni.

Nikolics elmondta: nem lepte meg a feröeriek rigai győzelme, de a vendégek mindkét góljukat kontrából érték el, a mezőnyben a hazaiak domináltak.

– A letteket ma este elemezzük ki, biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb segíteni fog abban, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat. Úgy érzem, készen állunk a rigai győzelemre, de nem lesz könnyű dolgunk, mert az ilyen meccsek általában a legnehezebbek – mondta a lengyel gólkirály.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik