Válogatott

Storck: jó eredmény kell, ha bele akarunk szólni a kijutásért folyó harcba

A válogatott kapitánya szerint a játékosok sikerre éhesek, és sokkal jobb állapotban vannak, mint Feröer ellen.

A magyar válogatott itthon játszó focistái már múlt héten együtt készültek a Svájc elleni pénteki világbajnoki selejtezőre, hozzájuk csatlakoztak a hétvégén a légiósaink. A keret azonban egyelőre még nem teljes, legkésőbb keddre azonban mindenki megérkezik az edzőközpontba, hogy teljes gőzzel felkészüljenek a fontos megmérettetésre. Hétfő délután a válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck állt a sajtó rendelkezésére Telkiben.

– Örülök, hogy újra együtt csapat, holnap még Bese Barnabás és Megyeri Balázs csatlakozik, velük lesz teljes a keret. Elégedettek vagyunk ez elmúlt héten elvégzett munkával, jó lehetőség volt a fiataloknak, hogy megmutassák magukat – nyitotta a sajtótájékoztatót a német szakember. – Ma délelőtt volt már egy edzés a később csatlakozó légiósokkal, célzott dolgokat is kipróbáltunk, hiszen nem vesztegethetjük az időnket a Svájc elleni felkészülésben. Örülünk, hogy telt ház előtt játszhatunk. Fontos volt, hogy fejlődjünk a Feröer elleni meccs után, és úgy gondolom, hogy ez sikerült is. A csapat ki van éhezve, meg akarják mutatni a játékosok a tudásukat. Az Eb egyik legjobb csapata volt Svájc, labdabirtoklásban a top öt együttes közé tartozott, e mellett pedig kevés gólt is kapott, a közelmúltban pedig legyőzte az Eb-győztest. Franciaországban már bebizonyítottuk, hogy versenyképesek vagyunk, ezt továbbra is fenn kell tartanunk. Pénteki ellenfelünknél rengeteg topjátékos szerepel, de nem félünk, győzni szeretnénk. Meg kell állnunk a helyünket, és be kell bizonyítanunk, hogy jó csapatot alkotunk. Jó eredményt kell elérnünk, ha bele akarunk szólni a kijutásért vívott harcba – folytatta Bernd Storck.

– Mindenképpen ráhangolódunk az ellenfelünk taktikai beállítottságára, igaz eddig még az edzésen ezzel keveset foglalkoztunk, de péntekig még sok idő van. Videózni is fogunk, ami nagyon sokat segít az ellenszer megtalálásában. A játékosok sok meccset játszottak az elmúlt hetekben, a fizikai feltételeink már sokkal jobbak, mint korábban. Először a svájciakra kell koncentrálnunk, nem szórhatom szét a játékosok figyelmét, így a lettekről még nem beszélünk – mondta Storck, majd végül a magyar első osztály utóbbi mérkőzéseire is kitért. – Voltak jobb és rosszabb időszakok is a mérkőzések során az NB I-ben, jó úton halad a bajnokság, de jó lenne, ha a klubcsapatok a nemzetközi szinten is messzebb jutnának. A fejlődéshez együttműködés kell az MLSZ, az NB I-es és az NB II-es együttesek között.

Olvasói sztorik