Válogatott

Gera Zoltán: semmi sem indokolta, hogy visszavonuljak

Az FTC középpályása szerint már jobb állapotban van a válogatott; Géresi önbizalommal telve érkezett meg Telkibe.

A felnőtt és az U21-es válogatott játékosai együtt kezdték meg a felkészülést a jövő heti vb-selejtező-mérkőzésekre. Kedden Bernd Storck szövetségi kapitány mellett Gera Zoltán és Géresi Krisztián is a sajtó rendelkezésére állt Telkiben.

– Egyértelműen éreztem még magamban az erőt és az egészséget a folytatáshoz, semmi nem indokolta azt, hogy befejezzem a válogatott pályafutásomat. Nekem az egy plusz motiváció, hogy a nemzeti tizenegyben is játszhatok, és az motivál az NB I-es mérkőzéseken is, hogy ehhez megfelelő teljesítményt nyújtsak. Amikor eljön az idő, és azt mondja a szövetségi kapitány, hogy már nem vagyok elég jó, akkor azt elfogadom, ezzel semmi probléma nincsen – kezdte a Ferencváros középpályása, majd a velük edző U21-es focistákra is kitért. – Elsősorban a pályán kell jó teljesítményt nyújtaniuk a fiatal játékosoknak, hogy átjárás legyen a felnőttek közé. El kell érniük azt az érettségi szintet a játékban, hogy az A-csapatban is tudjanak érvényesülni. Itt már sokkal nagyobb a felelősség, hiszen nem lehetnek kilengések. Bizakodó vagyok a jövőt illetően, mert nagyon sok tehetséges fiatal játékos van itt Telkiben. Számunkra most az a legfontosabb, hogy tovább tudjon fejlődni a csapat, és azon az úton kell továbbmenni, amit az Eb-n felépítettünk már, nem szabad megrekednünk. Nagyon fontos, hogy a játékosok fizikálisan a topon legyenek, és legyenek mérkőzések a lábaikban. Szeptember végén most már ebben a tekintetben sokkal jobban állunk, és jobb állapotban lesz a csapat, mint egy hónappal ezelőtt.

– Örülök, hogy jól megy a játék, de ez nem csak nekem köszönhető – kezdte mondandóját Géresi Krisztián, aki négy bajnoki gólnál jár a második helyezett Videotonban. – A csapat végre magára talált, odaértünk a második helyre, és ezt szeretnénk még fokozni. Önbizalommal érkeztem természetesen, de máshogyan nem is lehetne jó teljesítményt nyújtani. Nem gondolok arra, hogy mekkora esélyem van bemutatkozni a felnőtt válogatottban, meccsről meccsre készülök, aztán ha a szövetségi kapitány úgy gondolja, hogy megértem a feladatra, akkor be fog hívni. Egész héten együtt edz az U21 a felnőttekkel, úgyhogy mindenki előtt megvan a lehetőség, hogy bizonyítson. Horváth Ferenc tett be először a Videoton felnőtt csapatába, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki. Próbálok élni a lehetőséggel és meccsről meccsre jól teljesíteni, gólokat rúgni, ha pedig még a csapat is nyer, akkor az felemelő érzés. A fejjátékomat még egyelőre gyengének tartom, valamint a felrúgott labdákból is többet kellene megtartanom, az egy az egy elleni párharcokat viszont az erősségeim közé sorolnám.

Olvasói sztorik