Válogatott

Storckot több hazai játékos is meggyőzte, maradnak Telkiben

A német szakember szerint Feröer stílusa hasonló, mint az izlandiaké volt.

A magyar válogatott a sikeres Európa-bajnokságot követően szeptember 6-án kezdi meg szereplését az oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában – idegenben, Feröer-szigetek ellen. A felkészülés két részből áll: augusztus 22-én, hétfőn a keret itthon szereplő játékosai kezdték meg a munkát, kiegészülve néhány olyan labdarúgóval, akik az elmúlt időszakban mutatott teljesítményükkel felhívták magukra a kapitány figyelmét, és most bizonyíthatják, hogy érdemes számolni velük a keretben. A második héten csatlakoznak a kerethez a légiósok, ekkor már csak a feröeri mérkőzésen számításba vett labdarúgók készülnek majd Telkiben.

Szerda délelőtt a dr. Koltai Jenő Sportközpontban tartott fizikai felmérést követően a szakmai stáb, pénteken pedig Bernd Storck állt a média rendelkezésére. A szövetségi kapitány értékelte az elmúlt napokban elvégzett munkát, és az U21 elleni, 4-2-re megnyert felkészülési meccsről is beszélt.

– Nagyon jó felmérő volt számomra és az U21-es edzőkollégám számára is ez a mérkőzés. Jó volt végre meccset játszani műfüvön, megtapasztalhattuk a különbségeket. Ilyen borításon sokkal gyorsabban kell játszani, és nagyon pontosan kell passzolni, hiszen könnyebben elveszítheted a labdát, mint füvön. Nagyon jó munkát végeztek az újonnan behívott játékosok. Meg kellett szokniuk a csapat stílusát, és azt, hogy milyen elvárásaim vannak az egyes posztokhoz kötődően. Néhányuk teljesítménye meg is győzött, és jövő héten is a kerettel tartanak. Vasárnap és hétfőn csatlakoznak hozzánk a légiósok, és úgy gondolom, hogy sikeres lesz a felkészülésünk a feröeriek ellen. Nagyon fontos lesz hozzászokni a pálya borításához és az időjáráshoz. Az U21-esek is ugyanabban a formációban, négy-négy-kettőben játszottak ellenünk, mint ahogy az első selejtezős ellenfelünk is fog. Nekünk azonban ugyanazt a stílust kell folytatnunk, mint amit az Európa-bajnokságon mutattunk. Feröer-szigetek nagyjából hasonló stílust képvisel, mint Izland, nagyon veszélyesek rögzített szituációból.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik