A honi szövetség versenybizottsága megváltoztatta az OTP Bank Liga menetrendjét. A mottó a következő: mindent a nemzeti csapat kedvéért. Ugyanis nincs könnyű helyzetben a magyar válogatott a szeptember elején kezdődő világbajnoki selejtezőkön. A miénk az egyetlen olyan csoport, amelyből három válogatott is bejutott a nyári Eb legjobb tizenhat csapata közé (a magyar mellett a svájci és a portugál), sőt, az Eb végső győztesével is meg kell küzdenünk a selejtezősorozatban. Ráadásul a 2018-as vb-re a házigazda Oroszország mellett mindössze 12 európai csapat kvalifikálja magát (szemben az Eb 24 csapatával). Az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, Feröer, Lettország és Andorra lesznek a riválisaink.
A magyar szövetségi kapitány dolgát nehezíti az a tény is, hogy a magyar játékosok – a klubcsapataink kupaszereplésének következményeként – rendkívül kevés nemzetközi iramú és színvonalú mérkőzést játszanak. Ez jelentősen csökkenti a válogatottunk nemzetközi versenyképességét. A franciaországi Európa-bajnokság, és az azt megelőző összetartás bebizonyította, hogy alapos és tervszerű szakmai munkával viszonylag rövid idő alatt is fel lehet készíteni a válogatottat egy-egy sorozatra, a sikeres szereplés esélyével.
A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án Feröer szigetek elleni, idegenbeli mérkőzéssel kezdi a világbajnoki selejtezők sorozatát (adalék, hogy az U21-es csapat szeptember 1-jén Lichtenstein ellen hazai környezetben folytatja Eb-selejtezőit). Kupacsapataink korai búcsúja miatt a szövetség gyors döntést hozott, és a csapat sikeres felkészülése érdekében a versenynaptár biztosította szűk lehetőségekhez képest a lehető legtöbb időt szeretné a válogatottak felkészítésére fordítani, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt tette a várakozáson felüli teljesítménnyel zárult Európa-bajnoki felkészülés előtt.
A szövetségi kapitány kérésére az OTP Bank Liga menetrendje az előzetesen jelzettekhez képest módosul. A nemzeti ünnep miatt 2016. augusztus 21. vasárnapra kiírt 6. fordulót hét közben, augusztus 16-17-én, kedden és szerdán játsszák a csapatok. Az eredetileg 2016. augusztus 27. szombatira tervezett 7. fordulót, egy héttel korábbra, augusztus 21. vasárnapra hozza előre a szövetség versenybizottsága.
– Az alapos felkészülésben, és a kemény munkában hiszek – mondta
Bernd Storck az MLSZ honlapjának. – Az Európa-bajnokságon mutatott teljesítmény megerősített abban a hitemben, hogy jó úton járunk. A világbajnoki selejtező sorozat lényegesen nehezebb lesz, mint az Európa-bajnoki volt, de minden erőmmel azon leszek, hogy a stábommal együtt a lehető legalaposabban felkészült, legjobb állapotban lévő játékosokkal és csapattal vágjunk neki a kihívásnak.