Válogatott

Százmilliós bevételt hozott az MLSZ-nek a magyar–horvát

Szinte telt ház volt a Groupama Arénában, de jelezték, a mérkőzésnek nem csak bevétele, költségei is voltak.

Kasszasiker lett a magyar futballválogatott Horvátország ellen 1-1-re végződött felkészülési mérkőzése – számolt be a Blikk.

A találkozónak otthont adó Groupama Arénában ugyanis csaknem telt ház volt, összesen 20 300 néző látogatott ki az összecsapásra, s a 3500-tól 25 000 forintig terjedő árkategóriájú jegyek közül szinte valamennyi elfogyott. (Ennyi drukker egy egész NB I-es fordulóban nincs a lelátókon…) Ez nagyjából 100 millió forintos bevételt hozott a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ).

– Nagyon örülünk, hogy a válogatott mérkőzései rendre telt ház előtt zajlanak, ez mindenképpen jelzi, hogy a szurkolók támogatják a csapatot. Természetesen tisztában vagyunk azzal is, ehhez a népszerűséghez az is kellett, hogy a gárda sikerrel megvívja az Európa-bajnoki kvalifikációs sorozatot – jegyezte meg Sipos Jenő, az MLSZ sajtószóvivője. – Az tény, hogy elkeltek a jegyek, ám a bevétel kapcsán meg kell említeni azt is, hogy a rendezésnek költségei vannak, így a befolyt összeg nem a teljes nyereséget jelenti.

A német Bernd Storck szövetségi kapitány vezetésével 44 év után újra Európa-bajnokságra jutó nemzeti csapat iránt óriási az érdeklődés, hiszen rendszeresen szinte teljesen megtelik a stadion a meccsein. Nem is meglepő, hogy a gárda az összecsapás előtt Dzsudzsák Balázs csapatkapitány vezetésével a pályán megköszönte a közönségnek a biztatást, ami nélkül szerintük nem jött volna össze az Eb-részvétel.

– Köszönjük a mai fantasztikus estét. A csodálatos hangulatot és hogy ennyien kilátogattak a stadionba. Nincsenek szavak a szurkolóinkra – hálálkodott az egyenlítő gólt szerző szélső, Dzsudzsák Balázs a találkozót követően. – Egy nagyon jó csapat ellen álltunk helyt, de ez nem azt jelenti, hogy az egy-egy győzelemmel ér fel. Le kell vonni a tanulságokat, mi volt a rossz az első félidőben, és a másodikban mi volt az a váltás, amitől a csapat ennyire megújult.

Olvasói sztorik