Válogatott

Dzsudzsák: lesznek gyengébb ellenfeleink is

Amit kellett, azt megtettük és csapatként játszottunk. Ezt pedig már Bogdán Ádám mondta a lefújást követően.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint a franciaországi Európa-bajnokságon lesznek gyengébb ellenfelei a magyar válogatottnak, mint a szintén kontinensbajnoki résztvevő horvát együttes, amellyel 1-1-et játszottak a Groupama Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.

– Nagyon jó csapat ellen álltunk helyt, ez persze nem azt jelenti, hogy ez az egy-egy győzelemmel ér fel. Tudnunk kell a helyén kezelni, és levonni a tanulságokat, hogy mi volt a rossz az első félidőben, és a másodikban mi volt az a váltás, amitől a csapat ennyire meg tudott újulni – értékelt a csapatkapitány.

Hozzátette, számukra minden mérkőzés nagyon komoly felmérő, és jó érzéssel tölti el, hogy egy előrébb jegyzett csapattal partiban tudtak lenni.

– Úgy gondolom, hogy a csoportunkban lesznek gyengébb ellenfelek, mint ez a mai horvát volt. A szünetben arra volt kihegyezve a megbeszélés, hogy fel kell pörgetnünk a hátulról történő labdafelhozatalt, abban voltunk picit lassúak, s talán ezért is voltak fölényben az első félidőben a horvátok. A szünet után jól szálltak be a cseréink, nyomás alá tudtuk őket helyezni, folyamatosan időben megszereztük a labdát, a második félidőben jól játszott a csapat. Köszönjük a csodálatos hangulatot és azt, hogy ennyien kilátogattak ide – tért ki a szurkolókra Dzsudzsák.

Az egyenlítő találatot szabadrúgásból jegyző Dzsudzsák felidézte az elrúgás pillanatát, és az Európa-bajnoki selejtezőkben Románia ellen lőtt gólját is.

– Őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy beleért-e a kapus, de éreztem, hogy bemegy. Nagyon örülök, hogy sikerült egy hasonló gólt lőnöm, mint a románok ellen.

Fiola: megérdemeltük!

– Napról napra azért dolgozom, hogy itt lehessek a csapatban, és remélem, még nagyon sokáig segíthetem a válogatottat – nyilatkozta a találkozót végigjátszó Fiola Attila. – Az első félidőben túlságosan tiszteltük az ellenfelet, nem igazán találtuk a játékunkat, ezen még van még mit javítani. A folytatásban viszont jól játszott a csapat, akadt olyan periódus, amikor percekig beszorítottuk a horvátokat és több szögletet is rúgtunk egymás után, úgy gondolom, hogy megérdemeltük a döntetlent.

Bogdán: csapatként játszottunk

– Tudtuk, hogy a horvát együttes egyénileg nagyon jó játékosokból áll, akik topbajnokságokban, topcsapatokban játszanak. Amit kellett, azt megtettük és csapatként játszottunk – hangsúlyozta a második félidőben védő Bogdán Ádám. Hozzátette, örült a lehetőségnek és annak is, hogy nem kapott gólt, s bízik benne, hogy teljesítményével jó benyomást tett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik