Válogatott

Magyar vereség a Ciprus Kupán

Markó Edina együttese a világranglista 13. helyén álló olaszoktól kapott ki 2-0-ra.
CIPRUS KUPA, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Magyarország–Olaszország: 0–2 (0–2)

MAGYARORSZÁG: Szőcs – Papp D., Tálosi, Szabó V., Tóth A. – Csiszár H., Fenyvesi E. – Nagy L., Zágor, Sipos – Vágó F.

Kimondottan nehéz mérkőzéssel kezdte meg a ciprusi felkészülési tornát a magyar női válogatott, a szövetségi kapitány ennek ellenére előzetesen masszív védekezést és gördülékeny csapatjátékot várt a válogatottól. Az első félidőben sajnos nem tudták megvalósítani az elképzeléseket a lányok, az olaszok hatalmas mezőnyfölényben játszottak, az első negyedóra végén pedig a vezetést is megszerezték. A gól után is támadásban maradtak a taljánok, nem sokkal később egy védekezési hibát kihasználva megduplázták az előnyüket, így 2-0-val vonulhattak félidőre a felek.

A második játékrészre aztán látványosan feljavult a magyar csapat, több helyzetet is kialakítottak a mieink, az olasz kapus azonban résen volt, egy ízben pedig a kapufa mentette meg az ellenfelet, így gólt végül nem sikerült szereznie a válogatottnak.

A remek második félidőt emelte ki Markó Edina szövetségi kapitány is, aki szerint remek mérkőzést játszottunk az olaszokkal. A félidő utáni játékot kimondottan bíztatónak nevezte a szakember, de hozzátette, a pontatlanság miatt lehet hiányérzetük, és ezen kívül is adódtak még hibák, amiket ki kell javítaniuk a következő mérkőzésre.

A csoport másik mérkőzésén Ausztria ugyanilyen arányban győzte le Írországot, a mieink pénteken az osztrákok elleni találkozón javíthatnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik