Válogatott

Márciusban lengyel-magyar felkészülési meccs jöhet

Az Eb-sorsolás is közrejátszhat abban, hogy Lengyelországban vív felkészülési mérkőzést a magyar válogatott.

A lengyelek ugyanis Észak-Írországot hívták volna Poznanba, ám ez a csapat – Németország és Ukrajna mellett – egy csoportba került Lewandowskiékkal a 2016-os kontinenstornán. A házigazdák ezt követően kezdtek új rivális után nézni, és lengyel sajtóértesülések szerint már fel is vették a kapcsolatot a mieinkkel.

– Beszéltünk a magyarokkal, akik szintén ellenfelet keresnek – mondta Zbigniew Boniek, a lengyel szövetség elnöke. Ha összejön az összecsapás, az pikáns lesz a magyar csapat több labdarúgójának, hiszen Kádár, Lovrencsics, Holman, Guzmics és Nikolics is a lengyel élvonalban szerepel.

A két válogatott négy éve ugyancsak Poznanban lépett pályára, a hazaiak Vanczák öngóljával 2-1-re diadalmaskodtak.

Olvasói sztorik