Az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtök esti, norvégiai első meccsére készülő magyar válogatott védője, Fiola Attila elárulta a szerda délelőtti elutazás előtt elmondta: a lehető legjobban felkészültek az ellenfélből.
– Mindenki nagyon izgatott, és várja a mérkőzést. Nagyon készülünk, és reméljük, jó eredménnyel fogunk hazatérni, hogy a visszavágóra maradjon esélyünk. Normális kerékvágásban teltek az elmúlt napok, napi egy edzéssel készültünk. Mindenki kapott egy kis könyvet, amiben benne vannak a norvég játékosok, a felállásuk, a pontrúgásaik, tehát alaposan elemeztük őket – magyarázta a Puskás Akadémia játékosa.
A tízszeres válogatott hátvéd szerint a magyar együttesnek csak nagyon zárt csapatjátékkal lehet esélye arra, hogy ne kapjon gólt.
– Ez a célunk, illetve ha emellett tudnánk egy-két gólt szerezni, az nagy lehetőséget adna a visszavágóra. Az első 15-20 percben biztosan nekünk fognak jönni, de ez szervezett csapatjátékkal kezelhető – mondta Fiola. – Telt ház lesz, ennek megfelelően nagyon jó hangulatra számítunk, engem legalábbis feldob, ha sokan vannak a lelátókon. Szerintem hasonló lesz az atmoszféra, mint Belfastban volt.