Magyarország 44 év után tavaly ismét kijutott az Európa-bajnokságra. A játékosok óriási lehetőségként tekintettek a tornára, és abban bíztak, ha ott kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, akkor egy erősebb ligába, nívósabb csapathoz szerződhetnek. A válogatott a csoportkörben a vártnál jobban teljesített, a többi között a végső győztes Portugáliával is döntetlent játszott, végül a belgák állták útját a nyolcaddöntőben.
Itthon örömittas tömeg fogadta a hazatérő játékosokat, akiknek azonban csalódniuk kellett, hiszen nem kapkodtak értük a klubot. Mindezt a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs esete illusztrálja leginkább: hiába lőtt két gólt Cristiano Ronaldóéknak, nívósabb kérők hiányában az Egyesült Arab Emírségekbe szerződött. A kezdeti beilleszkedési nehézségek után aztán némiképp magára talált: harminc meccsen kilenc gólt és tizenöt gólpasszt jegyzett.
Végül csaknem egy kezdő-tizenegynyi játékosnak sikerült klubot váltania a nyár folyamán, kinek jobban, kinek kevésbé jól sült el mindez. Nagy Ádám talán egyedüliként válogathatott a magyar viszonylatokban jobbnál jobbnak tűnő ajánlatok közül. A 21 éves középpályás végül a Bologna mellett tette le a voksát, és a döntése helyesnek bizonyult. Többször is csapata legjobbjának választották az idény során, összességében 25 olasz bajnokin jutott szóhoz.
Szalai Ádám a Hannovernél kölcsönben töltött sikertelen éve után a Hoffenheimhez visszatérve magára talált, hét góllal segítette csapatát abban, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligája-selejtezőjében szerepelhessen.
Korhut Mihály számára is jól sült el a váltás, a Hapoel Beer-Sevával bajnok lett Izraelben, rangos csapatok ellen játszhatott az Európa Ligában, és a szezon során alapemberré nőtte ki magát. Bese Barnabás a francia másodosztályú Le Havre csapatában kapott 28 bajnokit, míg Lang Ádám egy osztállyal feljebb 19-et a Dijonban.
Kevésbé lehet elégedett a szezonjával Fiola Attila, aki a Videoton kedvéért hagyta ott a Puskás Akadémiát. A 27 éves védő 17 bajnokit kapott az ezüstérmes székesfehérvári csapatban. Az osztrákok ellen gólt szerző Stieber Zoltán a német másodosztályú 1. FC Kaiserslauternhez szerződött, ahol ősszel még alapember volt, ám tavasszal már csak perceket kapott. Lovrencsics Gergő a BL-szereplés lehetősége miatt tért haza Lengyelországból a Ferencvároshoz. A szélső aligha számított arra, hogy ilyen korán búcsúznak, ráadásul a bajnokságban is csak negyedikként zártak.
A télen csatlakozott a Fradihoz Kleinsheisler László is, aki a Werder Bremen játékosaként, de a Darmstadtnál töltött fél szezon után tért haza. Itthon sem tudott kiemelkedőt nyújtani, csupán két gólpasszig jutott.
Pintér Ádám ellenkező utat járt be. Noha a Ferencvárosnál körön kívül került, Radoki János a Bundesliga II-es Greuther Fürth trénere látott fantáziát benne, s a védőként és középpályásként is bevethető játékos csupán három meccsen nem kapott lehetőséget. Guzmics Richárd és Kádár Tamás is búcsút intett Lengyelországnak, előbbi a kínai élvonalba, a Jenpien Funde együtteséhez szerződött, ám sérülése miatt eddig alig-alig bizonyíthatott. A Newcastle és a Lech korábbi hátvédje viszont gyorsan helyet követelt magának a Dinamo Kijev kezdőjében. Elek Ákos a gyengélkedő DVTK-tól köszönt el, a kazah Kajrat Almatihoz szerződött, ahol ő is alapemberré vált.
Kétségtelenül Nikolics Nemanja elmúlt egy éve alakult a legjobban. Noha az Európa-bajnokságon alig negyven percet kapott, klubcsapatában, a varsói Legiában szép számmal termelte a gólokat, a Dortmund ellen a Bajnokok Ligájában is eredményesnek bizonyult. A góllövőlista éllovasaként fogadta le a Chicago Fire ajánlatát, ahol még inkább felfelé ível a pályafutása, ugyanis az MLS-ben is már 11 találatnál jár, ezzel ő a legeredményesebb.
Összességében tehát elmondható, hogy a franciaországi szereplés csak csekély mértékben befolyásolta válogatott játékosaink pályafutását, sokkal fontosabb hogy a szezon során klubcsapataikban milyen teljesítményt nyújtanak.
