Magyar foci

Lionel Messi babérjaira tör a magyar focista – VIDEÓ

Huszár Gergő már négyévesen elhatározta, hogy a Barcelona játékosa lesz.

Huszár Gergő felvételt nyert az FCB Escolába, vagyis a Barcelona 6 és 12 éves gyerekeket futballozni tanító utánpótlásműhelyébe. A Dalnoki Akadémia 10 éves tehetsége és édesanyja, Tandari Erika a Digi Sport Reggeli start című műsorában beszélt a nagy lehetőségről.

– Profi labdarúgó szeretnék lenni, nem tudok elképzelni magamnak más karriert. Jobb oldali vagy középső támadó lesz a posztom, példaképem pedig Lionel Messi – kezdte Gergő, majd édesanyja hozzátette, gyerekkora óta az argentin focista a favorit, rengeteget olvastak az életrajzáról, emberileg is példakép, nem véletlen, hogy a Barcelona volt a cél.

Édesanyja elmondta, Gergő négy évesen kezdett el focizni a BVSC színeiben, az akkori edzője is megjegyezte, lát valami pluszt a fiúban. Ezután céltudatosabban kezdtek el a labdarúgással foglalkozni és egyéni képzésekre járt Evanics Martonhoz, a Dalnoki Akadémián. Amikor pedig meglátták, hogy a Barcelona nyári tábort szervez Dabasra tavaly nyáron, nem volt kérdés, hogy jelentkeznek.

– A passzok valamivel jobban mennek, mint a társaknak, az indítások és a cselezések is az erősségeim. A sikeres cseleket és a gólpasszokat is szeretem a fociban, de mindenben kell még fejlődnöm – mondta Gergő az adásban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik