Magyar foci

A döntéshozók is támogatják a nagyobb Vasas-stadiont

A Vasas ügyvezetője is úgy gondolja, tradíciója miatt is megérdemelné a klub a nagyobb stadiont.

Az angyalföldi csapat szurkolói január elején nyílt levélben fordultak Markovits László klubelnökhöz, melyben azt kérik tőle, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy nyolcezres stadion épüljön a már bontás alatt álló régi aréna helyén. A tervek szerint a Vasas legkésőbb a 2018-2019-es szezon elején térhet vissza megújuló otthonába. Vancsa Miklós ügyvezető az m4sport.hu kérdésére elmondta, mind ő, mind pedig Jámbor János többségi tulajdonos maximálisan egyetért a nyílt levél tartalmával.

– Nemcsak a kiváló őszi szereplés miatt, hanem a Vasas tradíciója miatt is úgy gondoljuk, hogy megérdemelne a klub egy nagyobb stadiont. Ha viszonyítunk más klubokhoz, akkor is indokoltnak érezzük ezt a törekvést. Amit tudunk, ez ügyben mindent megteszünk. Ezt a projektet Markovits elnök úr kezelte és kezeli, és szerintem jól. Ne feledjük, hogy egy éve még egy jóval kisebb, csak hosszanti, csonka lelátójú stadionról volt szó, és onnan sikerült a teljesen zárt lelátójú és fedett nézőterű, ötezer fő befogadására alkalmas létesítményig eljutni.

– De nem lefutott a még ennél is nagyobb befogadóképességű stadion megvalósulása, amit – úgy tudom – a legmagasabb döntéshozó szinten is támogatnak. Meg kell tenni mindent, hogy ez így legyen, de ha mégsem sikerül, akkor sem lesz okunk szomorkodásra – zárta az M4 Sporton Vancsa.

Az ügyvezető hozzátette, az új Illovszky Stadion a Vasas SC kezelésében, de a Vasas FC használatában lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik