Amint arról a Rangadó is beszámolt, Jova Levente, a Ferencváros kapusa – a beszámolók szerint – az egyik fővárosi szórakozóhely előtt verekedett lányokkal. A Borsnakaz egyik lány mesélte el, hogy a focista három barátjával érkezett a hely elé, ahol szó nélkül „odalépett egy barátnőmhöz, belefújt a hajába és alányúlt”.
A lányok folyamatosan próbáltak odébbállni, mire Jova lekurvázta őket. Ezt az egyik lány megelégelte és számon kérte a kapust, mire az azonnal mellbe rúgta.
Jova a lány segítségére siető barátnőket is rugdosni kezdte, az egyiknek állítólag még a kezét is eltörte. Jovát végül nem a hely biztonsági őrei, hanem a lányok időközben odahívott barátai verték meg.
Az ügyben a rendőrség garázdaság vétség elkövetésének gyanújával nyomozást indított, míg sajtóhírek szerint a focistát a Fradi száműzte az első csapatától (sajnálatos módon a klub semmilyen módon nem kommentálta a történteket).
– Kijöttünk a Raktár Bárból, öten lányok és egy fiú barátunk, majd a Bazilika előtti téren jött szembe négy férfi. Jovát felismertem, odalépett egy barátnőmhöz, belefújt a hajába és alányúlt – emlékezett Kata. – Inkább próbáltunk továbbállni, de a focista folyamatosan és hangosan lekurvázott minket. Egyik barátnőm megelégelte, visszafordult és számon kérte. A kapus erre azonnal mellbe rúgta. Odasiettünk, hogy segítsünk neki, mire Jova folyamatosan mindenkit elkezdett rugdalni. Eltört telefon, szakadt táska meg kabát, zúzódások nélkül szinte egyikünk sem úszta meg, sőt kéztörés is történt. Rendőrségi ügyet nem akartunk, néhány barátunktól telefonon kértünk segítséget, de Jováék „bemenekültek” arra a szórakozóhelyre, ahonnan mi kijöttünk. Végül tehát nem a kidobók, hanem a helyszínre érkező barátok voltak azok, akik alaposan elgyepálták a focistát és barátait.
A lány azt is elmondta a bulvárlapnak, hogy másnap a Fradi egyik vezetője telefonon kereste a lányokat.
– Egy Zoltán nevű pasi találkozni akart velünk, békében rendezni az ügyet, de aztán mégsem jelentkezett. Hazugság, hogy megzsaroltuk a kapust, mi nem kértünk semmit senkitől – mondta a Borsnak a megtámadott lány.