Légiósok

Balogh Norbert készen áll a visszatérésre

A csatár leckét kapott, volt, hogy lelkileg összetört, de tavasszal végre bizonyíthat.

Szinte napra pontosan két esztendeje annak, hogy a DVSC akkori csatára, Balogh Norbert a Palermo csapatához szerződött – írja a Hajdú Online. Bár az olaszok nem csekély összeget, 2,2 millió eurót fizettek a labdarúgóért, ám a támadó mégsem tudta igazán letenni a névjegyét a szicíliaiaknál.

EZT OLVASTAD MÁR?
Ázsiába tart az NB I gólkirály?!

A gárda idén nyáron kiesett az élvonalból, nem sokkal ezután pedig Balogh megsérült, ezért féléves kényszerpihenő következett számára.

Leckét kapott a Jóistentől

– Nagyon érzékenyen érintett a sérülés, hiszen félévre harcképtelenné váltam – nyilatkozta a Naplónak a februárban a 22. életévét betöltő futballista. – A lehető legrosszabbkor jött, hiszen a nyár elején kiesett a csapat a Serie B-be, s az őszi szezon kezdete előtt az elnök úr nagyon bízott bennem, hogy erőssége leszek a Palermónak. Én is vártam, hogy végre megmutathassam, valójában mire vagyok képes, s miért is szerződtettek anno az olaszok. Sajnos, ez nem jött össze, beszakadt a combomban az egyik szalag, s amikor úgy éreztem, végre felépültem, újra rásérültem. Lehet, hogy siettettem a visszatérést, ezért is következett be ez.

Lelkileg összetört a csatár

Akkor összetörtem lelkileg, nem értettem, hogy a Jóisten miért mérte ezt rám. Később rendeztem magamban a sérülésem tényét. Biztos vagyok benne, hogy okkal történt ez, talán ez is egy lecke volt, amiből tanulnom kell.

A fiatal magyar tavasszal végre bizonyítana Fotó: Getty Images

Edzői utasítás: felesleges kapkodni!

– Több helyen is megírták, hogy erősödnöm kell a külföldi ligához, és izmot kell magamra építenem. Mivel a lábam miatt nem edzhettem a csapattal, volt időm rá, hogy a felsőtestemet megerősítsem. Amit elterveztem, az sikerült, megizmosodtam, jó fizikai állapotban vagyok. Ezután azon volt a sor, hogy a lábamat újra megfelelő fizikális állapotba hozzam. Ez kint az év utolsó heteiben megtörtént, és már a csapattal edzettem. Szerettem volna az utolsó bajnokin a padra leülni csereként, de az edző meggyőzött róla, hogy már fölösleges kapkodnom. Most az a legfontosabb, hogy a téli szünet után, a január 20-án rendezendő fordulóban százszázalékos állapotban térhessek vissza.

Egy hétig a cívisvárosban készült Balogh

– A héten Debrecenben készültem egy külön edzővel, Mester Tamással a konditeremben, akinek nagyon sokat köszönhetek, kiváló munkát végzett velem. Hétfőn elutaztam Olaszországba, készen állok és várom, hogy visszatérhessek a pályára. Bízom abban, hogy sok játéklehetőséghez jutok a tavasszal, persze ez csak rajtam múlik. Mindent meg fogok azért tenni, hogy újra azon a szinten legyek, mint a Lokiban, s amiért két éve szerződtetett a Palermo. Remélem, hogy a Serie B az én terepem lesz, hiszen nyilván itt nincs akkora iram, mint az első osztályban, de mégis nagyon sokat lehet tanulni. Játszottam a Serie A-ban, amire büszke vagyok, de arra nem, hogy voltak olyan meccseim, ahol nem első osztályú szinten játszottam. Remélem, idén meg tudom mutatni, hogy íme, megérkeztem!

A Palermo féltávnál vezeti a tabellát, és a feljutás legnagyobb esélyese.
– Eddig csak a lelátóról nézhettem a csapatot, és nyilván nem lehet biztosra mondani a feljutást, de én nagyon bízom ebben. Azt gondolom, ezzel a kerettel és szakmai stábbal meg tudjuk valósítani az elsődleges célunkat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik