Légiósok

Jövő nyáron újabb szintet lépne Nagy Dominik

Nyugat-európai középcsapatról álmodozik.

Nagy Dominik, a Legia Warszawa középpályása az Andorra elleni fiaskó után nyilatkozott a bama.hu-nak.

– A mai napig nem értjük, nem tudjuk, mi történt. A góljuk előtti támadást úgy vitték végig hárman a mi hat játékosunkkal szemben, hogy abszolút látszott, nem ügyetlenek ők, nem véletlenül játszanak néhányan a spanyol harmadosztályban. De erre nem lehet fogni a vereséget, miként arra sem, hogy tényleg borzasztó volt a pálya, nem lehetett rajta folyamatosan, gyorsan futballozni, előbb mindig le kellett kezelni a labdát, csak utána lehetett megjátszani. Mindezek ellenére egész egyszerűen nem lett volna szabad kikapnunk! S való igaz, ahogy a többieknek, nekem sem ment jól. Ugyanúgy belehibáztam, ahogy a csapattársaim. Sajnos én sem azt nyújtottam, amit tudok.

Nagy Dominik klubszinten sikeres szezont zárt. A kezdeti nehézségek után alapemberré vált, s bajnoki címet ünnepelhetett.

– Az első két-három hónap nehéz volt. Nem játszottam, a keretben sem voltam. Nem értettem, miért. Rendesen edzettem, megpróbáltam magamból mindent kiadni, és mégsem. Ugyanakkor nem voltam csalódott, úgy éreztem, ez a helyzet megerősít engem. Persze az is segített, hogy a vezetőedző, Jacek Magiera és a szakmai vezetők is beszélgettek velem többször is, s megnyugtattak, nincs semmi gond, tudják, milyen játékos vagyok, tisztában vannak vele, hogy segíteni fogok a csapatnak, csak legyek türelemmel. Értsem meg, most jöttem csak, fiatal vagyok. Dolgozzam tovább, legyek kész. Eleinte csak be-berakogattak, az első meccsen talán tíz percet kaptam, aztán húszat, majd fél órát. Örültem neki, mert éreztem, hogy egyre jobban bíznak bennem, bátran betesznek. Aztán az egyik játékos kisárgázta magát, s én kaptam lehetőséget kezdőként: rögtön lőttem is egy gólt a Cracóviának. Utána már nem hagytak ki a kezdőcsapatból, s az utolsó előtti fordulóban a Korona Kielce elleni meccset az én találatommal nyertük meg – ez a győzelem nagyon kellett a bajnoki címhez.

Nagy elmondta, hogy nagyon komoly ajánlata volt itthonról, de eszébe sem jut visszajönni, a pénz nem adná meg azt a megbecsülést, szeretetet, amit megkap a Legiánál. Hozzátette: ha a következő szezonban is így mennek a dolgok, s lesz még a lábaiban mintegy harmincöt lengyel bajnoki, valamint Bajnokok Ligája-meccsek, akkor jövő nyáron szeretne továbblépni.

– Az öt topbajnokság egyikébe szeretnék igazolni. Mondjuk, jó lenne az olasz, a spanyol vagy a német élvonalban szereplő középcsapathoz kerülni. Tisztában vagyok vele, hogy egy sztáregyüttesbe nem férnék be, de egy olyan csapatba, ahol vannak vagy megfordultak magyarok, én is el tudok jutni.

Olvasói sztorik