Légiósok

Történelmet írna Dzsudzsák az al-Vahdánál

Az eddigi hat kupadöntőből ötöt elveszített a csapat.

Eddig mindössze egyszer, 2000-ben nyerte meg az Egyesült Arab Emírségek kupasorozatát, a President’s Cupot az al-Vahda.

Erre most ismét esélye nyílik, miután szerdán Dzsudzsák Balázs immáron története hetedik fináléjába lőtte be a csapatot a Sarjah ellen 1-0-ra megnyert találkozón (a hétből ötször vereséget szenvedtek, legutóbb hat éve).

Úgy fest, hogy a kupasorozat tétjével Dzsudzsák is tisztában van.

– A héten három találkozóm is volt az elnökség tagjaival, az elnökkel, és azt mondták, nem akarnak ránk nyomást helyezni, de elmondták, milyen sokat jelent a klubnak, nekik és nekem ez a döntő.
Ha döntőzöl, ha nyersz, az mindig jót tesz a karrierednek, úgyhogy remélem, hogy sikerül egy kis történelmet írom alig nyolc hónappal azután, hogy ide szerződtem. Nagyon-nagyon büszke vagyok a csapatra, és arra, hogy itt lehetek – fogalmazott a magyar szélső, és hozzátette: amikor megérkezett, elmondta, hogy nyerni akar valamit, és nagyon megérdemelnék ezt a kupát.

Dzsudzsák egyébként nem a kijelölt tizenegyesrúgó az al-Vahdánál, de Javier Aguirre menedzser most úgy döntött, rá bízza a felelősséget, még úgy is, hogy a büntetőre a hosszabbítás utolsó pillanataiban került sor.

– Nagyon jó érzés volt és egyben érdekes is, hiszen a legvégén jött, és már az sem természetes csapatunk számára ebben a szezonban, hogy büntetőt rúghatunk. Ez az első eset, hogy az edző engem választott, de már előre tudtam, hogyan fogom elrúgni – mondta Dzsudzsák.

A döntőben 2015 kupagyőztese, az al-Nazr lesz az al-Vahda ellenfele.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik